Talmácsi jól megy és nagyot ugorhat
Az adóhatóság a jövőben az összes hazai vállalkozás valamennyi közüzemi számláját meg akarja kapni a szolgáltatóktól – fejtette ki rádiónyilatkozatában Szikora János APEH-elnök. Erre azonban szakértők szerint a jelenlegi jogszabályok nem adnak módot. A vá
Több fideszes politikus is felháborodással fogadta, hogy a napokban Mikola István párttársuk Kökény Mihály szocialista képviselő társaságában tett látogatást a HospInvest által működtetett kiskunhalasi kórházban, ahol többek között azt mondta: a sokat tám
A maguk módján úgy amerikai, mind orosz illetékesek kétségbe vonták Irán e heti rakétalövészetének valódi tartalmát. Washingtoni nem hivatalos források állítják: a Forradalmi Gárda kevesebb rakétát indított, mint azt Teheránban közölték, Moszkva szerint p
A portugál fado neve a latin fatum (sors, végzet) szóból származik. E zenei műfajt a portugálok népdalának, portugál bluesnak is hívják. Ám egy klasszikus gitár, egy tizenkét húros portugál gitár és egy énekes önmagában még kevés ahhoz, hogy a fado egy-eg
Bár pártjuk még hivatalosan nem is választotta meg őket jelöltnek, a demokrata Barack Obama és a republikánus John McCain teljes erőbedobással kampányol az elnökségért – és természetesen egymás ellen. Az utóbbi hetek rendezvényein, amelyeken felléptek, el
Népzenétől a dzsesszen át a hiphopig, okcitán dallamoktól és afrikai szufi énekektől a balkáni, közép-európai dalkultúráig – Miquču Montanaro, a világhírű muzsikus igazán nem vádolható szűkkeblűséggel, ha zenéről van szó. Épp
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közkívánatra megy el Orbán Viktor a rapper műsorába.
A kormányfő egy panelbeszélgetést folytat szombaton.
Bár csak húszéves, három körözés is volt ellene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.