- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Egynemű igen
Alaposan felszította az indulatokat a homoszexuálisok és leszbikusok legutóbbi budapesti felvonulása. Maguk a szervezők sem tagadták, hogy provokációról van szó, a társadalom felrázása – szerintük – elképzelhetetlen anélkül, hogy a köztünk élő
Kevesebb a turistaátverés
Több mint tízmillió forintos bírságot szabtak ki a fogyasztóvédők annak az idegenforgalmi főszezon előtti országos ellenőrzés-sorozatnak az eredményeként, amelyben a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyeket vizsgálták. A leggyakoribb hiba a

Egynemű igen
Alaposan felszította az indulatokat a homoszexuálisok és leszbikusok legutóbbi budapesti felvonulása. Maguk a szervezők sem tagadták, hogy provokációról van szó, a társadalom felrázása – szerintük – elképzelhetetlen anélkül, hogy a köztünk élő

Kevesebb a turistaátverés
Több mint tízmillió forintos bírságot szabtak ki a fogyasztóvédők annak az idegenforgalmi főszezon előtti országos ellenőrzés-sorozatnak az eredményeként, amelyben a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyeket vizsgálták. A leggyakoribb hiba a

Kíméletlen harc a szövetségesek között
Elmérgesedett a politikai harc a szerbiai kormányzó demokratikus koalíció (DOS) és valamikori szövetségese, a G17 Plusz között. Ez utóbbi szervezet, amely nagyobbrészt gazdasági szakértőket tömörít, nagy segítségére volt a másfél tucatnyi kicsi pártból ál

Ali ágyúi
A romantika költészete alaposan kiaknázta a magyarországi várromokban rejlő hasonlatlehetőségeket. Ám a várkultusz egyszerre használt és ártott a tudományos vizsgálódásnak és a műemlékvédelemnek.

Casus belli

Tisztátalanságok
-Szigetvilág-

Elrepültek az első táborépítők
Tizenkét katonával és hetvenhét tonnányi rakománnyal, egy bérelt AN 124-es orosz szállítógéppel tegnap elindult az iraki magyar kontingens táborépítő csoportjának első egysége. A szálláscsinálókat előreláthatólag augusztus 5-én követi a zászlóalj főereje,

A kamara szüneteltetné Veér tagságát
Egy Kövér Lászlóról írt cikke miatt fél évre felfüggesztené Veér András pszichiáter tagságát a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága. A döntés miatt Veér a bírósághoz fordult, így a határozat nem jogerős.

Röviden
Valódi lehet a Szaddám-felvétel A két arab nyelvű televízióban csütörtökön lejátszott hangfelvétel nagy valószínűség szerint Szaddám Huszein volt iraki vezető hangját tartalmazza, és vélhetően nemrég rögzítették – nyilatkozták az amerika

Könyvesház

Másodszor is életfogytiglan
Erdélyi Nándort, a négy halálos áldozatot követelő bolti sorozatgyilkosság vádlottját életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte tegnap a Fővárosi Bíróság. A vádlott feltételes szabadon bocsátását 25 év múlva vizsgálhatják.

Hendikep
Jubilál a magyar lovasvilág, százötven éves a kisbéri ménes. Batthyány Kázmér elkobzott birtokán alapították 1853-ban, és Kádár János országlása idején dúlták széjjel végleg, 1961-ben. Innen indult a Kincsem, a Kisbér, az Imperiál – ők érték el mind

Csók a Partizánban

Öncenzúra

Komoly bajban az egész magyar gazdaság
Augusztustól igényelhetők az aszálykárok után a vissza nem térítendő támogatások, a hitelkérelmeket pedig december 15-ig lehet benyújtani. Faludi Sándor, a Fidesz gazdatagozatának elnöke rámutatott: a tízmilliárdos vissza nem térítendő támogatás valójában

Fekete szakáll, fekete zsakett
Nemrég ünnepeltük Juhász Gyula születésének százhuszadik évfordulóját. Az alkalom írásokat termett, szomorú alakját újra idézték az emlékezők. Illyés Gyula születésének centenáriuma alkalmából antológiát jelentetett meg az idei könyvhétre a Kortárs Kiadó.

A pápa szeme

MI A MAGYAR?

Új csúcson a Richter
Drágultak a hagyományos iparági részvények tegnap New Yorkban a michigani fogyasztói bizalmi index emelkedésének hatására. A szakértők szerint az adócsökkentési törekvések, valamint a múlt hónap végén végrehajtott kamatcsökkentés hatására javult 90,3 pont

Fontos híreink
Zárja az óévet minőségi jazzel!

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Örökségvédelem és közösségépítés: Így újultak meg állami milliárdokból a budapesti templomok

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nemzetközi baloldal és a Soros-hálózat is ott van a Tiszát támogató a Policy Solutions mögött
Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Majdnem kétszázszor hívták a tűzoltókat szenteste
Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Kocsis Máté: Nem igaz, hogy az RTL nem politizál + videó
Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

Féltve őrzött családi ereklyéről mesélt Szentkirályi Alexandra édesanyja + videó
A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.
Külföldi híreink

Trump karácsonyi köszöntésében a „radikális baloldali söpredéknek” is üzent
Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Zelenszkij karácsonyi beszédében: Azt akarjuk, hogy meghaljon + videó
Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

Újabb woke-intézmény szállt bele a Mikulásba
A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megosztó az árrésszabályozás, de a tények magukért beszélnek
Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?

Hungary FM Sends Christmas Message
Hungary FM posted his message on social media.

Az első Skoda, ami a magyar utcaképet is meghatározta
Jobb híján főleg állami autóként futott nálunk sok 1101 Tudor. Kipróbáltuk ritka, kabriólimuzin változatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

