A csehországi példa
Határozottan felszólította a világhatalmakat és a nemzetközi közösség tagjait az új év első napján II. János Pál pápa, hogy békés eszközökkel szüntessék meg a világbékét fenyegető jelenkori feszültségeket, különösen a Szentföldön dúló viszályt.
Hosszú távon is lesz politikai bal- és jobboldal – véli Hiller István, akit az MSZP országos elnöksége a pártprogram megújítását koordináló bizottság vezetésére javasolt. Szerinte a szocialistáknak arra is világos és egyértelmű választ kell adniuk,
Óriási ívet járt be a 2002-es esztendőben a kedvezménytörvény pályája. Életbelépésétől kezdve, a vele kapcsolatos belpolitikai viták mellett a környező országok kritikájának kereszttüzébe került, majd a kormányváltást követően az is megkérdőjelező-dik, ho
Január 1-jétől jelentős változások léptek életbe a hitel felvételének rendszerében, és megkezdődött a hivatalos törlesztési időszak, amely csaknem tizennégyezer hallgatót érint. A hazai hallgatói hitelezés során összesen 24,3 milliárd forintot kaptak meg
Szomorúan látom, hogy rendkívül elmérgesedett a két történelmi egyház és a kormányzat közötti kapcsolat. Remélem, hogy megvalósulnak azok az ígéretek, amelyek szerint ezt a kérdéskört a kormány újra áttekinti, és minden egyház számára elfogadható megoldás
Miközben nemzetközi tekintélyű személyiségek és szervezetek fellépése ellenére egyre biztosabb jeleit tapasztalni az Egyesült Államok Irak ellen tervezett háborújának, új számítás látott napvilágot a konfliktus várható költségeiről. Az ENSZ fegyverzetelle
n Bákonyi Ádám Bár holnap még egyeztetnek a felek, egyelőre elkerülhetetlennek látszik, hogy január 6-án megtartsa kétórás figyelmezető sztrájkját a Volán-dolgozókat tömörítő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ). Mint ismeretes: a Volán dolgozók b
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Brussels has been attacking the Hungarian government for a decade, ever since it stopped illegal migration.
Minden magyar felelős minden magyarért – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
Több mint 1,7 millió tablettát találtak a zöldségesnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.