Az al-Kaidát vádolják a robbantással
Kulturális és szórakoztató központ költözik néhány nap múlva a tavaly elkészült Ybl-palotába. A négyezerötszáz négyzetméternyi megújult épületben gasztronómiai centrum nyílik. Az udvaron lévő színpadon irodalmároknak, képzőművészeknek, valamint színészekn
Kulturális és szórakoztató központ költözik néhány nap múlva a tavaly elkészült Ybl-palotába. A négyezerötszáz négyzetméternyi megújult épületben gasztronómiai centrum nyílik. Az udvaron lévő színpadon irodalmároknak, képzőművészeknek, valamint színészekn
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester a stabil parlamenti többség fenntartása érdekében egyeztetést tart szükségesnek a szabad demokraták és a szocialisták elnökei között. Budapest első embere, az SZDSZ főpolgármester-jelöltje ugyanis háttéralkut sejt Schm
Egy magánberuházó építkezése miatt a IX. kerületi Erkel utcai óvoda udvara életveszélyessé vált, így az óvónők nem merik a levegőre vinni a kicsiket – hangzott el a Fidesz tegnapi tájékoztatóján. Az építkezést megszenvedi a Lónyai utcai iskola is, a
Közel húszéves munka után, 1902. október 8-án adták át a századforduló legnagyobb és legmodernebb hazai középületét, az új, neogótikus tanácskozóépületet. A képviselőház ezen a napon tarthatta meg első, valódi ülését az új Országházban. A nagyszabású épül
Az idén 22 milliárd forint vesztesége keletkezik a MÁV Rt.-nek a személyszállítási üzletág alulfinanszírozása miatt. A gazdasági bizottság ülésén a költségvetés tárgyalásakor kiderülhet, hogy mennyi pénzt szán az állam a MÁV jövő évi működtetésére.
Sydney Brenner és John E. Sulston brit, valamint H. Robert Horovitz amerikai kutató nyerte az idei orvosi Nobel-díjat. Az indoklás szerint a kitüntetéssel a szervfejlődés génszabályozásának és a programozott sejthalálnak a kutatásában elért eredményeiket
A kiszabható 10–15 év fegyházbüntetést és foglalkozástól való eltiltást kért perbeszédében az ügyész a több ember megölésével vádolt egykori ápolónőre, a Fekete Angyalként emlegetett Faludi Tímeára. Szőgyényi József védőügyvéd bizonyítottság híján a
Ha az MSZP komolyan gondolja a jobboldal legyőzését, akkor nem szabad versenyben tartania az esélytelenebb Gy. Németh Erzsébetet – fogalmazott Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője. Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester a parlamenti többség
A kétoldalú kapcsolatok problémáival terhelten, feszült hangulatban, az orosz–grúz konfliktus és Vlagyimir Putyin 50. születésnapjának jegyében zajlott a Moldovai Köztársaság fővárosában a Független Államok Közösségének (FÁK) soros csúcstalálkozója.
Az év hátralévő részében a kutatóintézetek szerint tovább romlik a gazdasági egyensúly, ezért a következő időszakban mindenképpen korrekció szükséges. A jövő évre vonatkozó előrejelzések láthatóan kedvezőtlenebbek a kormányzati prognózisoknál.
<bTiltakozás a rendőrség eljárása ellen</b> <br/>A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a leghatározottabban tiltakozik a Millenáris Kht. volt igazgatójának őrizetbe vételénél tanúsított eljárás ellen. Mint köztudott, a volt igazgatót 2002. október 2-án
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy politikai okokból folyamatosan támadják az amerikai elnököt.
Lionel Messi a Coldplay koncertjén járt vasárnap, majd jött a híres kamera.
Rossz alkut kötött Brüsszel az Egyesült Államokkal.
Az ausztrál pilóta már a Belga Nagydíj rajtja után megelőzte csapattársát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.