Bíróság elé áll a kisteleki gyilkos
Beépítik a Budafok városközpontjában évek óta éktelenkedő üres telket. A városrész úgynevezett 9. számú tömbjének fejlesztéséről még az előző ciklus baloldali többségű önkormányzata döntött, de a megbízott befektető cég csődje miatt csak a területen lévő
Beépítik a Budafok városközpontjában évek óta éktelenkedő üres telket. A városrész úgynevezett 9. számú tömbjének fejlesztéséről még az előző ciklus baloldali többségű önkormányzata döntött, de a megbízott befektető cég csődje miatt csak a területen lévő
A fővárosban és országszerte is szinte zavartalanul működő bordélyházak évente sok milliárd forinttal gazdagítják az alvilág pénztárcáját. Két héttel ezelőtt a rendőrség leleplezhette volna Budapest egyik kupleráját, ám a nagy fogás elmaradt. A rendőrök a
A Fővárosi Közgyűlések jegyzőkönyvei alapján a Cselekvők Polgári Kör kigyűjtötte a fővárosi Fidesz–MDF– MKDSZ fraciónak az elmúlt négy évben tett azon javaslatait, amelyeket a balliberális többség elutasított. Ezek a javaslatok, amelyek a váro
Ismételten tengerre száll a Mahart, miután az orosz államadósság fejében érkező két hajóra egyelőre nem sikerült vevőt találni. Hivatalosan 2000. október 16-án szűnt meg legutóbb a magyar tengerhajózás, a Mahart most harmadszor kezdi újra.
Elfogták tegnap azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rasszista indíttatásból pénteken az észak-franciaországi Dunkerque-ben agyonlőtt egy 17 éves, marokkói származású fiatalembert, három másikat pedig megsebesített – adta hírül a Libération.
Elsősorban Budapestre, a belföldi turizmusra és a németországi vendégekre kíván összpontosítani a Magyar Turizmus (MT) Rt. nemrég kinevezett, új vezérigazgatója. Galla Gábor szerint az MT Rt.-nek a jelenlegi nyolcmilliárddal szemben a jövőben tizenkétmill
Több a diplomás munkanélküli Rohamosan nő a diplomás munkanélküliek száma, közülük sokan egzisztenciális válságba kerülnek, vannak, akik hajléktalanná lesznek – derül ki egy felmérésből. Az utóbbi években a Fővárosi Munkaügyi Központ ügy
Bármilyen Irak elleni katonai fellépés kihatással lesz a szomszéd államokra – jelentette ki Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. Kifejtette: egy Irak elleni támadásnak nem lehet kedvező eredménye, s nem zárható ki, hogy polgárháború vagy regionális hábor
A mindössze tíz hónapja alakult Új Idők nyerte a lettországi parlamenti választásokat. A mandátumok több mint negyedét megszerző jobboldali formáció mellett további öt párt jutott be az országgyűlésbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elnök szerint elfogyott a türelme Moszkvával szemben.
A fontos szerzők mindannyian reagáltak az erőszakra, sőt az erőszak és a politika kapcsolatára, ami eléggé intim – hangzott el adásunkban.
A főpolgármester ezúttal a Bajcsy-Zsilinszky úton található buszsávot kenette össze színes festékkel, majd nevezte át bicikliútra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.