Rakkából menekülő civileket ért koalíciós légicsapás
Az OSDH szerint legalább 21 ember vesztette életét. Több sebesült súlyos állapotban van.
Az OSDH szerint legalább 21 ember vesztette életét. Több sebesült súlyos állapotban van.
Bizonyos helyettesítő orvosságok csak ötszörös áron kaphatók, előfordul, hogy osztrák patikába küldik a beteget.
Az első szállodákat a déli Mississippi államban nyitják meg.
Az OSDH szerint legalább 21 ember vesztette életét. Több sebesült súlyos állapotban van.

Bizonyos helyettesítő orvosságok csak ötszörös áron kaphatók, előfordul, hogy osztrák patikába küldik a beteget.

Az első szállodákat a déli Mississippi államban nyitják meg.

A rendőrség keresi az elkövetőt.

Több megyében is narancssárga riasztás van érvényben.

Egy felülről irányított kamara döntené el, ki praktizálhat. Orbán Viktor mondhatja ki a végső szót.

Jelenleg is dolgoznak a halálos áldozatok azonosításán. Az egyik elkövetőt ismerte a brit rendőrség.

Aligha véletlen, hogy az újabb londoni terrortámadást a harmadik legnagyobb keresztény ünnepre, az egyház születésnapját jelentő pünkösdre időzítették.

Százan tiltakoztak az amerikai nagykövetség előtt.

Az orosz csapat rendre megnyerte a párharcokat, Eppel Márton pedig öngóllal debütált: 0-3.

A három gyereket visszavitték Hollandiába, apjuk viszont előzetesben várja a kiadatást.

Két fiatal szervezi a demonstrációkat. Hétfőn Pozsonyban és Kassán is megmozdulás volt.

És ez még nem minden: Gálvölgyi, Hajós, Pörzse is szerepel a felvételen, és mindenki egyet akar. Mi történt?

A 85 éves korában elhunyt Kossuth-nagydíjas írótól, Jókai Annától búcsúzunk.

Az írónő 1932. november 24-én született Budapesten, 85 évet élt.

Megneveztek kettőt a szombati londoni terrortámadás elkövetői közül.

A Real az első csapat a BL történetében, amely megvédte címét. Mindehhez pedig tudatos tervezés kellett.

„A délutáni gyerekelőadás után Manu játszik egy kicsit, ne add tovább. Várunk.”

Röplabdacsapat, néptánccsoport és neten rendelt permetszer. Rozsály darabka éden a szegénység szélén.

Lesz minden, ami nyáron lehűlést hoz, erős széllökéssel kísért zivatar, felhőszakadás. 22 fokig hűl Magyarország.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Hungary's prime minister visited Washington, Moscow, and the Vatican.

A különböző programok és a beruházások felfutó kapacitásai jelenősen erősítik majd a magyarországi ipar helyzetét. A kedvező jeleket már most is látni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.