Mesterházy: Az új SZDSZ alakult meg szombaton
A szocialista pártelnök szerint Gyurcsány Ferenc új pártja a liberális szavazóknak lehet vonzó.
A szocialista pártelnök szerint Gyurcsány Ferenc új pártja a liberális szavazóknak lehet vonzó.
Legalább 19-en meghaltak és húszan megsérültek egy közúti balesetben a nyugat-indiai Gudzsarát tartományban csütörtök este – közölte a rendőrség pénteken.
Három új exobolygót fedeztek fel amerikai és lengyel csillagászok, akik kutatásaikról az Astrophysical Journal című folyóiratban számolnak be.
A szocialista pártelnök szerint Gyurcsány Ferenc új pártja a liberális szavazóknak lehet vonzó.
Legalább 19-en meghaltak és húszan megsérültek egy közúti balesetben a nyugat-indiai Gudzsarát tartományban csütörtök este – közölte a rendőrség pénteken.
Három új exobolygót fedeztek fel amerikai és lengyel csillagászok, akik kutatásaikról az Astrophysical Journal című folyóiratban számolnak be.
Indulni kíván az amerikai elnökválasztáson a Korán-égető Terry Jones tiszteletes.
Jelenlegi bérelt helyéről új, saját ingatlanba költözhet bő egy év múlva az érdi leányanyaotthon.
Szusi és szasimi - ahogy már ismerjük, és ahogy még sosem láttuk. Ceviche zöldségből? Akváriumi séta némi állattani útmutatóval: barramundi és csattogóhal; kinmedai és fésűkagyló. Milyen íze van a zöldkoriandernek a szezámolajos szójában? Egy egyszeri élm
A csigolyatörések miatt gyakran a csontritkulást vádolják, azonban a Case Western Reserve munkatársai szerint az előnytelen változásokért két lábon való járás a felelős.
Súlyos sérülésekkel szállították a győri kórházba péntek reggel azt a férfit, aki kisteherautója roncsai közé szorult az M1-es autópályán.
Az egészségügyi salátatörvény keretében csaknem tucatnyi ellátás szabályozásán változtatna a kormány.
A “hosszúhétvége” áldás a dolgozóknak, a vendéglátóiparnak és egy remek lehetőség a családi programok szervezésére. Jövőre kilenc ünnepekhez kapcsolódó hosszúhétvégére számíthatunk, így érdemes már most tervezni.
Szilveszterkor „teljesülhet” Madár álma, világbajnoki címmérkőzést játszhat.
A harmadik negyedévben 33 ezerrel (0,87 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon.
Ittas volt, ezért menekült a rendőri intézkedés elől egy motoros Szegeden pénteken hajnalban; a járőrök rövid üldözés után elfogták a húszéves fiatalembert – tájékoztatott Szenti Szabolcs százados.
A munka és a családi élet örök körforgásában rengetegen érzik úgy, nincs elég idejük önmagukra.
24 „súlyosan megsebesült” líbiai harcost szállítanak a bostoni Spaulding Kórházba, további hat, kritikus állapotban lévő felkelőt pedig Németországba visznek.
Belehalt sérüléseibe egy autós, aki traktorral ütközött a reggeli órákban a 3225-ös számú úton, Besenyszög határában – közölték a rendőrök a helyszínen az MTI tudósítójával.
Kétszer törtek be mindkét tudományos műhold számítógépes rendszerébe, a kalóztámadások néhány percig tartottak.
Indul a decemberi, oroszországi parlamenti választásokon Marat Szafin, a férfi tenisz-világranglista volt éllovasa.
Ismét egy túlélőre bukkantak Törökországban, ő a 187. ember, akit kimentettek.
Orbán Viktor szerint ki kell segíteni a magyar embereket az „adósrabszolgaságból”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Geoffry Danny Majzer testvérét megölték, az pedig, hogy ő életben van, szerinte a szerencsén múlt. Ma már abban is hisz, hogy a túléléssel küldetést teljesít, miközben a mai napig uralja mindennapjait a félelem.
Carlos Santana a világbéke előmozdítására szervezne fesztivált.
A Vesta padlólemezére építették fel az Azimut nevű szabadidő-autót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.