A közvetett női hatalom mítosza
Változatos a first ladyk sorsa, miképpen alkatuk, vágyaik és konfliktusaik is.
Változatos a first ladyk sorsa, miképpen alkatuk, vágyaik és konfliktusaik is.
Összetételről vitázunk, miközben alapvető ismeretek nélkül bolyongunk az élelmiszerek dzsungelében.
Nem csak a rendőrség tehet a történtekről.
Változatos a first ladyk sorsa, miképpen alkatuk, vágyaik és konfliktusaik is.

Összetételről vitázunk, miközben alapvető ismeretek nélkül bolyongunk az élelmiszerek dzsungelében.

Nem csak a rendőrség tehet a történtekről.

A hamis periodikák rengeteg pénzt csalnak ki a publikációs kényszertől sújtott tudósoktól.

A Megmaradni után csak egy kérésünk van a szerzőhöz: írja meg a memoárját is magyarországi éveiről.

Ruzsics Ferenc azt állítja, szervezete csak lassabb ütemben tudja lebontani az alkoholt.

Az ingatlan felújítására és fejlesztésére 10 milliárd forintot különítenek majd el.

Elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg.

Idegen udvarokon, saját kerítésénél, sőt egy árokban is bemutatót tartott a mezőtárkányi vádlott.

A történtekről a tragédia túlélője, egy 16 éves gambiai fiú számolt be.

Kovács Gyula, a tündérkertmozgalom alapítója arra vállalkozott, hogy mentse a magyar gyümölcskincset.

Légpuskával ijesztgette gyerekét a meggondolatlan apa, a fegyver pedig elsült a kezében. A bíróság szerint baleset történt.

A kislány jó cselekedete mindenkit meghatott a hinghami rendőrőrsön.

A Bankcsapda egyesület szerint nem sokat segít a végrehajtási törvény módosítása.

Nem az Európai Unió, hanem a magyar állam akadályozza meg a további rezsicsökkentést.

Még a hétfőinél is siralmasabb eredményt ért el kedd este a csatorna.

„Köszönöm. És viszlát” – így búcsúzott Donald Tusk az EU nevében Nagy-Britanniától. Felpörög a gépezet.

Hiszen a vadászati cég mit sem ér valamirevaló vadászterület nélkül.

Egy nő autójával belehajtott egy járőröző rendőrségi kocsiba.

Hiába szigorú a hazai szabályozás, ha valódi büntetéstől nem kell tartaniuk az elkövetőknek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

Az egyházfő szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be.

A Magyar Államkincstár közzétette a 2026-ban esedékes nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások banki jóváírásának várható időpontjait.

Visszatekintés az év negyedik hónapjára.

Tizenkét magyar sportolót kértünk arra, hogy segítsen boldog karácsonyt kívánni olvasóinknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.