A zeneipar „gazdagjai” nem érezték meg a recessziót
A brit gazdaság a hosszúsági és mélységi rekordokat döntögető recesszió után még mindig meglehetősen reszketeg lábakon áll, ám ebből vajmi keveset éreznek a brit zeneipar szupergazdagjai.
A brit gazdaság a hosszúsági és mélységi rekordokat döntögető recesszió után még mindig meglehetősen reszketeg lábakon áll, ám ebből vajmi keveset éreznek a brit zeneipar szupergazdagjai.
Szászfalvi László szerint a vallási turizmus hozzájárulhat Európa lelki-szellemi megújításához, a népek közötti megbékéléshez és ahhoz, hogy egy újfajta 21. századot lehessen megteremteni a kontinensen.
A Villarreal elleni visszavágón 3-2-es vereséget szenvedett ugyan, de az első mérkőzésen szerzett négygólos előnyéből hármat így is megtartotta a Porto együttese, így simán bejutott a labdarúgó Európa-liga döntőjébe, ahol a Benficát 1-0-ra legyőző, így id

A felsőoktatási önkéntesség napja elnevezéssel nagyszabású akciót indít a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), ennek első lépéseként a szervezet csatlakozik a május 21-ére TeSzedd! mottóval meghirdetett országos hulladékgyűjtési naph

Tizenkét ujjlenyomatot produkált egy drogárus Brazíliában, mivel ennyi ujja van neki: mindkét kezén a hatodik is egészen kifejlett.

Kiviszik az utcára a múzeumot vasárnap Győrött, a Művészetek utcája összművészeti fesztiválon, amelynek programját a „kreatív művészetet mindenkinek” gondolata jegyében állították össze.

Gázolás miatt nagyjából fél órát késnek a vonatok a Celldömölk-Tapolca vasútvonalon – közölte a Mávinform sajtóügyeletese péntek kora reggel az MTI-vel.

Csokis Marikának szólítják ismerősei azt a kecskeméti nőt, akik eltűnése miatt keres a rendőrség. State Máriát február óta keresik – írja a Baon.hu.

Meggyilkolta 59 éves édesapját egy 31 esztendős férfi Gyulán, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet.

Tűz ütött ki egy dél-lengyelországi szénbányában csütörtök este, tizenkét bányász megsebesült – jelentette a PAP lengyel hírügynökség.

Bajnai Gordon akkori miniszterelnök kézjegyét viselik azok a kormányrendeletek, amelyek megnyitották az utat az Audi-gyár mellett fekvő, állami tulajdonú volt katonai lőtér eladása előtt, és a terület értékesítésének meghirdetése is a kormányváltás előtti

Egerek lepték el a Tesco egyes magyarországi áruházait – derül ki a lapunk birtokába jutott dokumentumból. Eszerint a multinacionális vállalatnál tisztában vannak azzal, hogy „az egerek miatt bezárhatják az egész áruházat”.

Szokták mondani, a focihoz és a filmhez Magyarországon mindenki ért. Ami azért is figyelemre méltó, mert a hazai lelátókon és a mozikban egyaránt akadnak üres helyek. Szeretik és szidják mindkettőt, vannak, akik ignorálják. S bár olykor adódnak biztató mo

A leghangosabban doromboló macska címén került be a Guinness Rekordok Könyvébe egy brit macska.

A spanyolországi sajtó leplezetlen elragadtatással ír egy mexikói „fickóról”, aki félig kutya, félig ember – legalábbis az El País találó cikkének címe szerint –, mert a szó szoros értelmében ért a kutyák nyelvén. Éppúgy mint a székely népmesék nem egy hő

Hevesen vitáztak az ingóságokkal kapcsolatos állami kártalanításról, a bontással járó költözésről és a térség egészségügyi helyzetéről az iszapkatasztrófa sújtotta devecseriek a helyi művelődési házban tartott csütörtöki lakossági fórumon. A polgármester

Abraham Lincoln amerikai elnök életéről forgat filmet Steven Spielberg.

Bezárja utolsó ausztriai gyárát is az egykor monopolhelyzetben lévő Austria Tabak. A gyártást egy másik országba telepíti át a japán tulajdonos, a helyszín kiválasztásáról még folynak az egyeztetések.

A Biblia lemásolásába fog egy robot Trierben: a pénteken munkához látó robotnak tizenegy hónapra lesz szüksége, hogy szépírással papírra vigye a 3,5 millió betűt.

Egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Alessandro Del Piero a Juventus labdarúgócsapatánál.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

Az Európai Unió eddigi legnagyobb logisztikai művelete keretében egy teljes hőerőmű érkezett Ukrajnába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.