Elpilledt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,09 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 21 148,37 ponton zárt kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,09 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 21 148,37 ponton zárt kedden.
Az elkövetkező három évben – vagyis amíg a földmoratórium meghosszabbítása tart – konszolidálni kell a magyarországi földügyeket – hangoztatta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Kedden megválasztotta az iraki parlament az új kormányzatot. Az ország ezzel kitalálhat abból a politikai zsákutcából, melyben már hónapok óta bolyong.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,09 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 21 148,37 ponton zárt kedden.

Az elkövetkező három évben – vagyis amíg a földmoratórium meghosszabbítása tart – konszolidálni kell a magyarországi földügyeket – hangoztatta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Kedden megválasztotta az iraki parlament az új kormányzatot. Az ország ezzel kitalálhat abból a politikai zsákutcából, melyben már hónapok óta bolyong.

Belehalt sérüléseibe egy szatymazi nő, akit a gyanú szerint albérlője bántalmazott; a 49 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

A hétfőn elszenvedett veszteség után kedden stagnált a forint árfolyama: az eurót kedden délután 276,65 forinton jegyezték a hétfő délutáni 276,10 forint után.

Nagy-Britannia könnyen Görögország sorsára juthatott volna, ha a tavasszal kormányra került konzervatív–liberális kormánykoalíció nem kezd hozzá az államháztartás konszolidálásához – mondta kedden a brit miniszterelnök.

Újraavatták Margó Ede 1929-ből származó Chopin-szobrát Gödöllőn – olvasható a Lengyel Intézet közleményében. A nagy lengyel zeneszerző nevét viselő zeneiskola előtt, december 18-án Gémesi György, Gödöllő polgármestere, Ella Attila, a zeneiskola igazgatója

Brice Hortefeux és Thomas de Maiziere francia, illetve német belügyminiszterek Cecilia Malmstromnek, az Európai Bizottság belügyi biztosának intézett levelükben azt kérik, halasszák Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozását.

Az ország 163 fekvőbeteg-ellátó intézményének jelenleg összesen 47,5 milliárd forint fizetési határidőn túli kötelezettsége van – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága kedden.

Ukrajna egyéves lejáratú, összesen 500 millió dollár értékű eurókötvényt bocsátott ki kedden.

Idén először tartanak éjféli szentmisét karácsony szentestéjén a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben – tájékoztatott az intézet sajtóreferense.

Robbanószerkezetet találtak egy római földalattiban – közölte a város közlekedési hatósága.

A Fidesz elvárja, hogy pártja szólítsa fel a parlamenti mandátumáról való lemondásra Varga László szocialista képviselőt, aki éjszaka bekiabálásával megsértette a Ház tekintélyét.

Hiányosságokat mutat az Európai Unió tagországaiban azoknak az uniós támogatásoknak a felhasználása, amelyet a romák gazdasági és társadalmi bevonására lehetne fordítani – állapította meg az Európai Bizottság romaügyi munkacsoportja.

Harmincöt vádlott esetében hirdetett ítéletet a Borsod megyei bíróság kedden az úgynevezett cukros ügyben Miskolcon; az elsőrendű vádlott két év hat hónap börtönbüntetést kapott.

Megfelelően magas túljegyzés mellett emelkedett a hozam az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres három hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján.

A távközlés, az energiaszektor és a kiskereskedelmi láncok szereplői a tervezettnek megfelelően teljesítették a 2009. évi árbevétel alapján megállapított, „válságadóval” kapcsolatos bevallási, valamint előlegfizetési kötelezettségüket – közölte a Nemzetga

A portugál Jornal de Negócios keddi friss híre, hogy a Moody’s portugál adósságkötvényeinek leminősítésével egy időben Kína bejelentette, hogy konkrét intézkedésekkel segít Európának az adósságválság megoldásában.

Előállították és gyanúsítottként hallgatták ki M. Andreát, a Pénzügyminisztérum volt szakállamtitkárát a sukorói telekcsere kapcsán – közölte kedden a Központi Nyomozó Főügyészség. M. Andrea olyan szerződést hagyott jóvá, melynek teljesedése esetén az áll

Az idei munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendelet értelmében december 24-e péntek pihenőnap, így ezen a napon az APEH hivatalai, ügyfélszolgálatai zárva tartanak, sem személyes, sem telefonos ügyintézésre nem lesz lehetőség – közölte az APEH k




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.