Fantomdiákok után is felvette a támogatást egy alapítványi iskola
Három embert előzetes letartóztatásba helyeztek az ügyben. A végzés nem jogerős.
Három embert előzetes letartóztatásba helyeztek az ügyben. A végzés nem jogerős.
Hír TV: Az építész arról beszélt, a Fidesz elnöke kormányfőként nem meri végigvinni az elszámoltatást.
Múlt csütörtökön két rendőrautó összeütközött a Fóti út és a Leiningen Károly utca kereszteződésében.
Három embert előzetes letartóztatásba helyeztek az ügyben. A végzés nem jogerős.
Hír TV: Az építész arról beszélt, a Fidesz elnöke kormányfőként nem meri végigvinni az elszámoltatást.
Múlt csütörtökön két rendőrautó összeütközött a Fóti út és a Leiningen Károly utca kereszteződésében.
Az Onbox kísértetiesen hasonlít a Freemailre. Mire mentek el százmilliók?
Dúró Dóra szerint az NVI honlapján csak bonyolult keresgélés után érhetők el az információk.
Fejlődés, növekedés, modernizáció, innováció, haladás, föllendülés, prosperálás, fölemelkedés, meg ilyesmi.
Könnyedén nyerhetné a választást a párt, amely meg tudná győzni a hitelkárosultakat.
A választásokig 800 óriásplakáton és 300 citylighton hirdeti magát a párt.
A település fideszes vezetésével találkozott. A sajtót nem értesítették a látogatásról.
A tavaly lefuttatott tenderen kiválasztott új szolgáltató még nem kezdett működni.
A pártszövetség összegyűjtötte az országos lista állításához szükséges számú ajánlást.
Több dolgot is ígértek az MLSZ-nek az indulási jogért cserébe, de nem sikerült betartaniuk. A szurkolók háborognak.
A buszsofőr véletlenül zárta a csomagtartóba a lányt.
Orbán Viktor az orosz energiamonopólium végéről beszél, de korántsem biztos még, hogy román gázt kapunk.
Billy Graham 99 éves korában hunyt el. 1989-ben a Népstadionban is tartott előadást.
A tizenegy plakátot minden megyébe elviszik majd.
Többek között megkérdeztük Bajai Andrástól, hogy kinek az utasítására nem léphet be az épületbe.
A sofőr nem látta, hogy neje elment a mosdóba a pihenőhelyen. Azt hitte, a hátsó ülésen alszik.
Továbbra is hozzávetőleg két évre becsülik ezt az időtartamot.
Tiszteletben tartják a gasztrokultúránkat, túlságosan is. Inkább elvesznek az eredeti ázsiai, afrikai ízek Európában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Elég volt! Meddig tűrjük még?
Ebben az évezredben mindig az Orbán-kormányok programjai adtak lehetőséget előrelépni.
Reméli, hogy a mankót pár nap után el is engedheti.
Az osztrák alkotmánybíróság elé kerül a somfalvai önkormányzat intézkedése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.