Meghalt Miskolc volt alpolgármestere egy balesetben
2002 és 2010 között volt alpolgármester, a sportügyekkel kapcsolatos teendőket intézte.
2002 és 2010 között volt alpolgármester, a sportügyekkel kapcsolatos teendőket intézte.
Az észt fővárosban működő magyar intézetet meg is erősíti a kormány.
Az államháztartás központi alrendszerének 2014 első héthavi hiánya 851,4 milliárd forint volt.
2002 és 2010 között volt alpolgármester, a sportügyekkel kapcsolatos teendőket intézte.

Az észt fővárosban működő magyar intézetet meg is erősíti a kormány.

Az államháztartás központi alrendszerének 2014 első héthavi hiánya 851,4 milliárd forint volt.

Kilencen kerültek kórházba.

A rajongók már évek óta várják az utódot, de egyelőre csak pletykák láttak napvilágot a Honda háza tájáról.

A rendelet szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát.

A NATO emellett úgy határozott, hogy erősíti Ukrajna támogatását és együttműködését Kijevvel.

6500 éves csontvázra bukkantak az amerikai Penn Museum munkatársai az épület pincéjében.

A Fidelitas szerint az együtt–PM-es Juhász Péter a drogügyei miatt sem politikus, sem közéleti szereplő nem lehetne.

Időjárásunkat fokozatosan gyengülő frontzóna alakítja, pénteken azonban már szárazabb levegő érkezik fölénk.

Sikkasztás miatt nyomoznak, az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el.

Hírszerző szolgálatokhoz, állami és katonai szervezetekhez hatoltak be sikeresen.

Cselovszki Zoltánnal, a Forster Központ vezetőjével az átalakuló hazai örökségvédelemről beszélgettünk.

8500 paksi háztartásba juttatnak el véleménykérő levelet, amelyen kilenc kérdésben várják a paksiak válaszát.

Magdi lánya szerint édesapja mostantól minden percét második családjában, a Ferencvárosban tölti.

Tisztességtelennek nevezte a vád képviselője csütörtökön a védelem erőfeszítéseit.

Pénteken éjjel a nevadai Fallonban bemutatkozik amerikai ringben is feltörekvő ökölvívónk, Nemesapáti Norbert.

A szocialisták erős embere is támogatja Falus Ferencet, de nem biztos benne, hogy az egykori tiszti főorvos nyerni fog.

Helyi lakosok szerint a hadsereg az utóbbi napokban megerősítette jelenlétét a térségben.

Először kaptak Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet saját márkás termékek csütörtökön Budaörsön.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.