Megkéselte anyja élettársát egy férfi Arnóton
A rendőrség emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.
A rendőrség emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.
A törvény szerint csak ott lehetett nemzetiségi választást kiírni, ahol legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.
Shannon Briggs ezúttal egy étteremben balhézott Vlagyimir Klicskóval, de a rövidebbet húzta, meg is sérült.

A jövő héten is többször, többfelé lehet számítani záporra, zivatarra, a hőség kissé mérséklődik.

Épületek dőltek össze, megszűnt az áramszolgáltatás.

Hétvégén Gárdonyban a Fejér megyei költők és írók tiszteletére emlékfalat avattak fel.

A változatos étrend segít abban, hogy minden szükséges tápanyagból megfelelő mennyiséghez jussunk.

Az a kérdés foglalkoztat, hogy ha tahó a pincér, akkor oda kell-e neki szólni.

Visszahúzódnak a határra, de marad a harckészültség.

9 kerületben van „megoldandó feladat” a közül a 15 közül, amelyekben koordináltan indulna az ellenzék.

Az idős asszonyt, aki belehalt a sérüléseibe, pénteken lökték a Margit híd budai hídfőjénél a villamos elé.

Ez derült ki egy amerikai tanulmányból.

Eddig lehet hirdetési árjegyzéket közzétenni a nemzeti választásokhoz kapcsolódóan.

A közel 300 kilométeres utat vidáman és énekelve teszi meg a több mint 120 ezer lengyel és külföldi résztvevő.

A lázadók fegyvereket zsákmányoltak és több foglyot kiszabadítottak, mielőtt visszavonultak a városból.

A világ legtermékenyebb filmgyártó központjában, a nigériai „Nollywoodban”, a digitalizáció felé mozdulva létrejött az „afrikai Netflix”.

Az OBH elnöke szerint a hibázás lehetősége a függetlenség része.

A keceli férfit a baleset helyszínétől 6 kilométerre találták meg a rendőrök.

Németország és Görögország gazdasága is alaposan megszenvedheti az Oroszországgal szemben életbe léptetett szankciókat.

3,2-es erősségű földmozgás keletkezett vasárnap hajnalban a Nógrád megyei Nógrádmarcal közelében.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megérkezett a miniszterelnök ajándéka a vácrátóti kisfiúhoz.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

Az új trend az egészséges és funkcionális élelmiszer.

Ködös reggel, hideg nappal és szelesebb est jöhet szombaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.