Meghalt Kína utolsó feudális uralkodója
Davut Mahszut, Kína utolsó hűbérura, Hszincsiang egykori királya 88 éves korában palotájában hunyt el.
Davut Mahszut, Kína utolsó hűbérura, Hszincsiang egykori királya 88 éves korában palotájában hunyt el.
A világelső az első szettben még égett, végül rövidítésben győzött, és elődöntős Stanfordban.
Felébredt Csipkerózsika-álmából és Zsolnay-kiállítást kínál az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete.
Davut Mahszut, Kína utolsó hűbérura, Hszincsiang egykori királya 88 éves korában palotájában hunyt el.

A világelső az első szettben még égett, végül rövidítésben győzött, és elődöntős Stanfordban.

Felébredt Csipkerózsika-álmából és Zsolnay-kiállítást kínál az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete.

A Mitsubishi boldog lehet: a hibrid Outlander PHEV nem várt sikereket ért el Európában és Japánban.

Kilián Katalin orvos, Juhász Ferenc költő felesége kapja a Gyémánt László felesége emlékére alapított Krisztina-díjat.

Az államfő a roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából látogatott el az áldozatok emléktáblájához.

Háromszázezer kóbor macska sterilizálására készülnek egy kelet-kínai városban.

A világ egyik legrangosabb versenye, a Tour de France fényei és árnyékai.

A liberálisoknak lesz saját főpolgármester-jelöltjük is, feltéve, ha összegyűjtik a megfelelő mennyiségű ajánlást.

Közel 89 ezer új és használt lakást értékesítettek tavaly Magyarországon.

A 90-es kilométerszelvénytől torlódtak fel az autók Nagykanizsa felé. Érdemes kerülni.

Ma is idegenül cseng sok olyan betegség neve, amely felismerés híján évekig tartó kálváriát okoz. Ráadásul miközben a társadalombiztosító vagy épp a beteg vagyonokat költ fölösleges ellátásra, hatékony kezelés híján sok érintett lerokkan, igen súlyos álla

Befejeződött a nagytestű ragadozók vizsgálatát célzó fejlesztés a Gömör-Tornai-karszton és a Zemplénben.

A belépő oldalon is intenzív a forgalom, a várakozási idő harminc perc.

Az örökösödés hozhat furcsa helyzeteket. Mennyi illetéket kell fizetni az örökösödés után?

Frank: hibbant film, de van benne rendszer, meg humor és jó sok zene. Itt az év talán legkattantabb mozija.

Cameron szerint a NATO-nak át kell gondolnia hosszú távú kapcsolatait Oroszországgal, mert az ellenségként tekint a blokkra.

Jól hangolt az Eb-re készülő Ivkovic-legénység.

A Várszínházból kiköltöző Nemzeti Táncszínház vezetője egy modern, nyugat-európai tánccentrum vízióját látja.

Augusztustól kitiltják az engedéllyel nem rendelkező árusokat Sanghaj forgalmas turistaövezeteiből – jelentette be a város vezetése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Összeállt a teljes történet, a miniszterelnöki látogatástól a kisfiú köszönetéig.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.

Washington és Moszkva között egy pragmatikusabb együttműködés körvonalazódik, amely átrajzolja a globális befolyási övezeteket.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.

A Karácsony – az ünnep dalai című műsor szenteste debütált a televízióban, de már online is meghallgatható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.