Tiszteletbeli konzul lett Gerner Zsuzsanna
Az új konzul Matei Ion Hoffmann német nagykövet jelenlétében állt munkába csütörtökön.
Az új konzul Matei Ion Hoffmann német nagykövet jelenlétében állt munkába csütörtökön.
A CERN-ben dolgozó szakemberek adják át tudásukat a következő nemzedéknek.
Sztrájkoltak a légiforgalmi irányítók, de az alacsony forgalom miatt a Liszt Ferenc-repülőtéren nem volt fennakadás.

Bemutatták a Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma című, 1938-ban megjelent könyv reprint kiadását.

Egy 1200 négyzetméteres hodály gyulladt ki, egy gázpalack felrobbant.

8 milliárd forintra emeli az agrártárca a baromfitartók állatjóléti támogatását.

A bíróság szerint a két futballsztár nem követett el liliomtiprást.

A ház egyik szobájában veszélyes gázkoncentrációt mértek, de az egész épületben magas volt a szén-monoxid szintje.

A H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ a legmenőbb startupokat keresi.

Egyenletesen növekedett a 15–69 éves lakosság körében a hitelkártya-birtokosok aránya az elmúlt években.

Az amerikai szenátor látogatását egy hivatalos forrás erősítette meg a távirati irodának.

Globális tanulási válság söpört végig a világon.

Egy munkaügyi perben hatszázezer forint fejében az alperesnek kedvező vallomást ígért egy felgyői férfi.

A fideszes Gál Kinga adta be.

Az van, hogy volt egy kezdeményezés, amelynek Kodály Method volt a neve. Aztán egyszer csak elfogyott a pénz.

Kevesebb kft.-t alapítottak, de még így is az volt a legnépszerűbb.

A tinisztár egy limuzinsofőrt bántalmazott még tavaly decemberben.

A havazást komoly fagyok váltják, melyek a lakossági gázellátást is veszélybe sodorhatják.

Köteles képet posztoltak, és „várják az áprilisi akasztást” a szombati szocialista nagygyűlésről hazatérő aktivisták.

Az eljárás új korszakot nyithat az őssejtkezelések területén.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.