Ezek a játékosok győzhetik le Romániát
Juhász Roland nem került be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely március 22-én a románok, négy nappal később pedig a törökök elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
Juhász Roland nem került be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely március 22-én a románok, négy nappal később pedig a törökök elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
Vadai Ágnes kiabált, az MSZP bent sem volt Orbán Viktor napirend előtti felszólalása közben.
Emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt fogott el, majd hallgatott ki két férfit hétfőn a rendőrség Szombathelyen.
Juhász Roland nem került be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely március 22-én a románok, négy nappal később pedig a törökök elleni világbajnoki selejtezőkre készül.

Vadai Ágnes kiabált, az MSZP bent sem volt Orbán Viktor napirend előtti felszólalása közben.

Emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt fogott el, majd hallgatott ki két férfit hétfőn a rendőrség Szombathelyen.

Elkezdték a csoportos létszámleépítést a Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművében.

A vádirat ismertetésével és a vádlottak meghallgatásával megkezdődött a Baunok házaspár meggyilkolásának ügyében indított büntetőper hétfőn a Szolnoki Törvényszéken.

Herman Van Rompuy nyilatkozatban gratulált a két ország között köttetett megállapodásról, amely egy húsz éve húzódó vita lezárását jelenti.

Az MNB 3 százalékos célszintje alá is csökkenhetett februárban az éves összevetésű magyarországi infláció a bázishatások és a közműdíjcsökkentés valószínűleg már érezhető hatásai miatt.

Jelentősen emelkedett az év elején Kínában az autóeladások száma. Januárban és februárban 14,7 százalékkal több autót adtak el, mint az előző év hasonló időszakában.

A belügyminiszter általánosságban elmondta: a fiatalok vagy bejelentett, vagy spontán módon demonstrálnak.

Bővített szolgáltatásokkal készül az NFH az idei fogyasztók világnapjára. Hosszabbított ügyfélszolgálat, nyitott labornap, új blog, twitter, ismerje meg lehetőségeit!

Batman maszkja, Superman köpenye és Macskanő testhezálló dressze ezentúl a washingtoni Smithsonian Amerika-történeti Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.

Egy víz alá süllyedt ősi város romjait először idén nyáron tekinthetik meg azok, akik a Krím-félszigetre látogatnak.

Magyarország és Németország együttműködésével elkészülhet a kommunizmus áldozatainak listája mindkét országban, a munka 2014-ben kezdődhet és három évig tarthat – mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn Berlinben.

Vesztegetés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – nem jogerősen – két rendőrt a Fővárosi Törvényszék – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn közleményben.

Brit kutatóknak sikerült elkészíteniük a kőriselhalást okozó gomba géntérképét, amely a 80 milliós kőrispopulációra jelent veszélyt.

Egészségügyi gondokra hivatkozva Silvio Berlusconi hétfőn sem jelent meg a milánói bíróságon az úgynevezett Ruby-per tárgyalásán, amelyben az olasz jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökét kiskorú prostitúcióra való kényszerítésével vádolják.

Az ivóvízzel szervezetbe kerülő fluorid jótékonyan hat a felnőttek fogazatára.

Szembenéz a nemzetiszocializmus alatti múltjával a híres Bécsi Filharmonikusok együttese egy történészbizottság jelentésének segítségével.

Sokan mentek el voksolni a Falkland-szigetek lakosai közül helyi idő szerint vasárnap, annak a kétnapos referendumnak az első napján, amelynek a résztvevői arról szavaznak, hogy a terület továbbra is Nagy-Britanniához tartozzon-e.

A bűn nem legitimál bűnt, bosszúból nem lehet a lelkeket is átölelő béke – fogalmazott Kövér László az elhurcolt magyarországi németek tiszteletére rendezett megemlékezésen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.