Huszti megint betalált – összefoglaló
A Hajnal Tamást nem nevező Stuttgart diadalmaskodott, míg Huszti gólig jutott, de csapata csak döntetlent ért el.
A Hajnal Tamást nem nevező Stuttgart diadalmaskodott, míg Huszti gólig jutott, de csapata csak döntetlent ért el.
Az SZNT vasárnap közleményben tudatta, hogy a közösség akarata által kirajzolt Székelyföld számára kéri az önálló közigazgatási régió státust.
A férfikardozókhoz hasonlóan a férfi párbajtőrözők is ezüstérmet nyertek a világkupa-sorozat hétvégi fordulójában.
A Hajnal Tamást nem nevező Stuttgart diadalmaskodott, míg Huszti gólig jutott, de csapata csak döntetlent ért el.

Az SZNT vasárnap közleményben tudatta, hogy a közösség akarata által kirajzolt Székelyföld számára kéri az önálló közigazgatási régió státust.

A férfikardozókhoz hasonlóan a férfi párbajtőrözők is ezüstérmet nyertek a világkupa-sorozat hétvégi fordulójában.

Misével és könyvbemutatóval ünnepelte Csehszlovákiától a 20-as években történő visszacsatolását vasárnap Somoskőújfalu.

A tevékeny amerikai szellem sokat segítene a katolikus egyház megújításában – állítják azok az amerikaiak, akik szerint az új pápát az Államokból kellene választani.

Először kapott ki a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában az MKB Veszprém: a magyar bajnok a címvédő német Kiel vendégeként szenvedett súlyos, 32–21-es vereséget vasárnap.

Algériai, iráni, pakisztáni és afgán határsértőket tartóztattak fel Hegyeshalom térségében és Sopronban.

A Liverpool hengerelt a Premier League előre hozott mérkőzésén.

A drasztikus megszorítások ellenére Spanyolországban tavaly rekordmértékben nőtt az államadósság.

A húsz hónapig való szoptatással 50 százalékkal csökkenthető a petefészekrák kialakulásának kockázata.

Szívproblémái miatt kórházba került a Republic énekese. Bódi Lászlót, azaz Cipőt mélyaltatásban tartják, felépülésének kilátásait csak néhány nap múlva lehet majd megállapítani – erősítette meg a hírt vasárnap délután Facebook-oldalán a zenekar.

Nikosz Anasztasziadesz, a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatív Demokratikus Tömörülés vezetője szerezte a legtöbb szavazatot a vasárnapi ciprusi elnökválasztáson, mivel azonban végül nem kapta meg a voksok több mint 50 százalékát, egy hét mú

A Fidesz szerint felháborító, hogy éppen azok a szocialisták támadják a kormány agrárpolitikáját, akik az elmúlt két ciklusban tönkretették a mezőgazdaságot.

A 81 kilogrammos Csoknyai László bronzérmet nyert a magyar fővárosban zajló 50. cselgáncs Hungária Kupa vasárnapi zárónapján.

A YouTube, a népszerű videómegosztó szolgáltatás megérkezett a Sony konzoljára.

A jövő héten nagy hideg nem várható, de továbbra is inkább télies lesz az idő. Számítani lehet esőre, havas esőre, többfelé hószállingózás, havazás is várható.

Ezüstérmet nyert vasárnap a magyar férfikardcsapat a Világkupa-sorozat olaszországi versenyén.

Nem hozott eddig meglepetéseket az FA Kupa, a Premier League-ben szereplő együttesek mind továbbléptek, így a Chelsea és a Manchester City is.

Belga kutatócsoport megállapította, hogy a dohányzás betiltása óta drasztikusan csökkent az asztmarohamos gyerekek száma.

Egy spanyol kutatás szerint, akik három óra előtt ebédelnek, gyorsabban és többet fogynak, mint akik három óra után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.