Kvótareferendum: „a Robi nem fizetett le senkit”
Kötelező volt szavazniuk október 2-án a közmunkásoknak Nyírpilisen – értesültünk.
Kötelező volt szavazniuk október 2-án a közmunkásoknak Nyírpilisen – értesültünk.
Úgy vélik, a munkálatokról hamis információt tartalmazó táblák jelentek meg.
Keddtől éjszakai repüléseket hajtanak végre a Magyar Honvédség pilótái.
Kötelező volt szavazniuk október 2-án a közmunkásoknak Nyírpilisen – értesültünk.

Úgy vélik, a munkálatokról hamis információt tartalmazó táblák jelentek meg.

Keddtől éjszakai repüléseket hajtanak végre a Magyar Honvédség pilótái.

A rablók elvitték a számítógépét is.

Nem mindegy, hogy miből helikopterezik valaki – írta.

Mengyi Rolandhoz és Farkas Flóriánhoz hasonlította Rogán Antal helyzetét.

Kevesebb diákot, osztályt és pedagógust eredményezne, vagyis hosszú távon elbocsátásokkal járhat.

Az ismert színész képével üzennek Brüsszelnek, pedig Tom Hanks nem azt mondta, amit idéznek tőle.

A szakértők szerint vissza kellene állítani az önálló egészségügyi tárcát. Halálozási mutatóink a legrosszabbak között.

Befejezték a védői perbeszédeket a Sukoró-ügy tárgyalásán. Hatályon kívül helyezést és felmentést várnak a védők.

A KSH emberei háromszor próbálkoznak.

Az osztrák üzletember szerint a Népszabadsággal történteknek csak gazdasági okai vannak.

A Mediaworks szerint túl sok előfizetője volt a „gazdasági okok” miatt bezárt Népszabadságnak.

A jelenlegi 112 gyerekház mellett további ötven létesül.

Nem hagyhatjuk, hogy nemzetből nemzetiséggé váljunk – jelentette ki a kormányfő.

Egy, a múlt héten elfogadott törvénymódosítás a kabinetnek is lehetővé teszi alapítványok létrehozását.

A Pedagóguskar elnöke szerint nem rossz ötlet, kivéve, ha ezzel akarják átterelni a diákokat a szakképzésbe.

Az Akadémia nem politikai szervezet – jelentette ki Lovász László egy interjúban.

Hetedik alkalommal is módosítják az alkotmányt, hétfőn kezdődött a vita.

A kormányfőnek az általános vita elején negyven perce van arra, hogy ismertesse javaslatát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A Magyar Összetartozás Intézete régi képeslapokkal röpít a havas Kárpátokba.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.