Rendőrök és egészségügyisek is ellátogattak ma a zánkai Erzsébet-táborba
Eddig közel másfél millió gyermek vett részt a táborokban.
Eddig közel másfél millió gyermek vett részt a táborokban.
Negyedszázados hátborzongató rejtély oldódhat meg.
Két gyermeket a mentők égési sérülésekkel kórházba vittek.
Eddig közel másfél millió gyermek vett részt a táborokban.
Negyedszázados hátborzongató rejtély oldódhat meg.
Két gyermeket a mentők égési sérülésekkel kórházba vittek.
A Tisza Párt elnökének nem tetszett a belvárosi randalírozásáról szóló felmérés és annak eredménye.
A lovas kocsi sofőrje leesett a szekérről, és meghalt.
Az eddigi nyáron vizsgált időszak alatt a hatóság által kiszabott bírságok értéke meghaladta a hárommillió forintot.
Túró Rudi és Rubik kocka is került a kézipoggyászba.
A pénzügyminiszter szerint javuló optimizmust lehet feltételezni.
Az oltási program indulása előtt évi több tízezer megbetegedést kiváltó járványok is előfordultak.
A német férfi több helyről is szerzett be árut illegálisan az éjszaka folyamán.
A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Egyre több részlet derült ki a balesetről, amelyben hárman hunytak el.
Hatványozottan jelentkezik vadkár az indokolatlan kerítésépítés miatt.
A cél hogy a tervezett gyermekek megszülessenek.
A teljes szürrealitás kendőzetlenül jelent meg a magyar tengeren.
Az illető jogtalan vagyoni előnyt fogadott el, cserébe egy cégnek akart volna segíteni.
A zenekar az 55. évében is töretlenül turnézik országszerte, augusztus 20-án ingyenes koncerten lehet megnézni őket.
Már a raktárban vannak az ingyenes tankönyvek.
Már folyamatosan lehet jelentkezni a Magyar Fejlesztési Bank Otthonfelújítási Programjára, amelynek célja az elöregedett, 1991 előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítése.
Az ügyészség pénzbírság kiszabását indítványozta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elmondták azt is, hogyan lesz a legfinomabb.
Egy debreceni vállalkozó és spanyol üzlettársa közös erővel mentették meg az őshonos magyar sertésfajtát.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, a magyar állam kifizette a részvények vételárát, így csütörtöktől nemcsak a többség lesz a magyaroké, hanem az irányítás is.
A két párt egy önkormányzati mandátumért csapott össze.
Két nappal a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtt hívta egyeztetésre a frakcióvezetőket Karácsony Gergely főpolgármester.
Az elmúlt tíz évben Magyarországon megduplázódott a vállalatoknál lévő kutató-fejlesztők száma.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint Magyarországnak a világ minden tájával együtt kell működnie gazdaságilag.
A Hamász palesztin terrorszervezet összehangolta a tel-avivi támadását az iráni rakétacsapással.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Tisza Párt elnökének nincs szakpolitikája.
A Liverpool szerdán a Bologna ellen lép pályára a Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.