Kásler Miklós: Magyarországot megszüntetésre ítélték
Trianon traumája a szomszédos népek lelkébe is beleégett.

Trianon traumája a szomszédos népek lelkébe is beleégett.

Felzárkóznak a legszegényebb magyar települések.

Ráadásul 2,3-as erősségű.
Trianon traumája a szomszédos népek lelkébe is beleégett.

Felzárkóznak a legszegényebb magyar települések.

Ráadásul 2,3-as erősségű.

Érdemi változás még nincs az ügyben.

Donáth Anna úgy érzi, az ellenzék női politikusai a konyhába vannak kergetve.

Rengeteg ember munkája szűnt meg.

A Pannon Egyetem rektora szerint az EU hidrogénstratégiája illúzió.

Ha nem akarják megnehezíteni az életüket, jobb lesz figyelni.

Az egyik vádlott még egy kamuprofilt is létrehozott, amellyel egy beteg ember számára gyűjtött pénzt.

Aktuális, égető témákat vitatnak majd meg a kétnapos rendezvényen.

A szocialista törpepárt támogatottságát elnézve érthető, hogy sürgeti az összefogást.

A vádlott az ügyintézésekért cserébe 213 395 euróval, mintegy nyolcvanmillió forinttal gazdagodott.

A Fidesz leszögezte, nincs helye genderpropagandának az iskolákban.

Egy magát függetlenként aposztrofáló, magyar újságírókat is alkalmazó portál támogatói között a globalista baloldal szponzorai láthatók.

Bóka János: Brüsszel az uniós forrásokhoz való hozzáférést politikai nyomásgyakorlásra használja.

Víg Mór magánszámlájára is mehetett közel egymilliárd forint, amit feltehetően készpénzben fel is vettek.

Az állam több mint ezermilliárd forintot mozgósít.

A családi „vállalkozásban” apa és fia is lebukott

A január 17-én lezárult nemzeti konzultáció számos, nemzetünket érintő sorskérdésben kérte ki a magyarok véleményét.

Új szerepkörébe lépésének nyomós oka volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.