Látens tömegek támogatásában reménykedik Márki-Zay Péter
A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje nem számol tömegpárttal.

A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje nem számol tömegpárttal.

Békássy Szabolcs elmondta, hogy a körzethatárok módosításával kapcsolatos igény már régóta megfogalmazódott a szakmai körökben.

Továbbra is veszélyes túl sok időt a napon tölteni.
A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje nem számol tömegpárttal.

Békássy Szabolcs elmondta, hogy a körzethatárok módosításával kapcsolatos igény már régóta megfogalmazódott a szakmai körökben.

Továbbra is veszélyes túl sok időt a napon tölteni.

Egy biztonsági kamera rögzítette a tragikus eseménysort.

Egyre többen vezetnek úgy a közutakon, hogy fittyet hánynak a szabályoknak, a törvényeknek.

Míg a DK-sok pihentek, a kormány dolgozott.

A legkevesebb pénzt az újságírói szervezetek kapták, a 444.hu pedig még ki is maradt az anyagból.

Csabacsűdről jött a jelzés.

Sátán bukkant fel az állat.

Az elmúlt években csak a Balaton partján 18 település 42 szabadstrandja újult meg kormányzati támogatással.

Nagy erőkkel voltak jelen a rendezvényen.

Az anyagi károk mellett lelki megrázkódtatásokat is elszenvedtek a lakosok.

Szeptembertől az erdélyi szórványban 38 új iskolabusz segíti a gyerekek magyar iskolába járását.

II. Tavadrosz elismeréssel szólt arról, hogy nagy hangsúlyt helyezünk az oktatásra, és megköszönte az egyiptomi diákok ösztöndíj-lehetőségeit.

Szeptember 13-án lesz a legközelebb a Földhöz.

Balogh Samu szerint érdemben fel sem vetődött, hogy a 100E kedvéért megmaradjon a buszsáv az Üllői úton.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű.

A bukott pártelnök nem számíthat pénzre, így egyetlen reménye Gyurcsány Ferenc lehet.

A bejelentést tevő Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint a reklámtevékenység sérti az alaptörvényt, valamint a gyermekvédelmi törvényt is.

Emlékezetes augusztus 20. volt az idei Herczeg Zoltán számára: a drogkereskedelemmel megalapozottan gyanúsított divattervező szabad ember, oda megy, ahová akar.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.