Gyurcsány a Dunaferr-ügy politikai felelőse?
A Dunaferr körüli botrány a Gyurcsány-kormány elhibázott döntéseinek következménye Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője szerint.
A Dunaferr körüli botrány a Gyurcsány-kormány elhibázott döntéseinek következménye Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője szerint.
A balliberális politikus egy levél helyesírása alapján feltételezte azt, hogy egy asszonytól kapott küldeményt.
Novák Katalin a köztársasági elnökkel is egyeztetett. A jövőben minden árván maradt gyermek után minimum ötvenezer forint ellátást fizet az állam.

Hatmilliárd forintos a költségvetésnek okozott kár, hatvan gyanúsítottja van a csalássorozatnak.
Nyolchetes emelkedés után az elmúlt héten végre csökkent a migrációs nyomás a déli határokon.
Tízéves volt a kislány, amikor a nevelőapja először megerőszakolta, s ha ellenkezett, megbüntette.
A húsvéti ünnepek során tanúsított állampolgári fegyelmezettség is hozzájárult a fertőzés mértékének a csökkenéséhez.
Amerikában találták meg a fideszes politikusok lejáratására létrehozott blog szerverét, az a bankszámla pedig svájci, amiről a Facebookon hirdetett posztokat kifizették.
Gyurcsány Ferenc egy 2006. októberi parlamenti felszólalásából készített összeállítást Kocsis Máté.
Az államtitkár szerint Donald Tusk megnyilatkozása a Magyarország és Lengyelország kormánya elleni boszorkányüldözés része.
A brit vírusmutáns továbbra is sokakat megfertőz, változatlanul fontos a védelmi intézkedések betartása.
Így fogalmazott a politikus a közösségi oldalán közzétett posztjában Stummer János vádjára reagálva.
2021. március 5.: „...azok, akik érvényes közterület-használati engedéllyel rendelkeznek, (...) közterület-használati díjat kell fizetniük...” – 2021. április 14.: „A fővárosi önkormányzat február 8-án jelentette be (...) a teraszok bérleti díjának elenge
A felperesek szerint a Mazsihisz a zsidó egyházaknak járó örökjáradék nyolcvan százalékát kisajátította.
Kérdés, a felvételek bizonyítják-e Portik állítását, miszerint ő csak csőbe akarta húzni a médiaproducert.
Az államtitkár szerint akkor lehetünk majd csak elégedettek, ha már minden regisztrált magyar állampolgár megkapta a vakcinát.
A Facebook és üzleti partnerei feltérképezik mindennapi, köztük fogyasztói szokásainkat, ismerősi-kapcsolati hálónkat, világnézetünket.
A chatbotok álhírekkel árasztják el a politikai riválisok közösségimédia-felületeit.
Gyurcsány és Bajnai emberei választási célú adatgyűjtésbe kezdtek.
Balog Zoltán, Erdő Péter, Köves Slomó és Vizi E. Szilveszter ültek egy asztalhoz a Kossuth rádióban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rekonstrukcióra az Országgyűlés 950 millió forint támogatást biztosított.
Jobboldalról érkezett a tőkeinjekció.
Csapadékra semmi esély a következő héten.
Az érintett útszakaszt lezárták.
A HUN-REN lépése biztosítéka annak, hogy a kiválóságot képviselő kutatókat meg tudják tartani.
Szentkirályi Alexandra Otthon Budapesten című videós sorozatának következő részében a téma Budapest droghelyzete.
Magyar Péter a baloldalon próbálja becserkészni a vágyott pénzt és hatalmat.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.