Kövér László: A közös kultúrkincsünk van veszélyben
Már régen találkoztunk ennyire gusztustalan provokációval, ami a hitünket, vallásunkat érte – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Már régen találkoztunk ennyire gusztustalan provokációval, ami a hitünket, vallásunkat érte – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Az elmúlt két hétben az emberek biztonsága az oltásoknak köszönhetően jelentős mértékben nőtt, a harmadik oltásokat tekintve egészen száguldunk – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Niedermüllerék szerint a korábbi önkormányzat mondta fel a bérleti szerződését az oltóponton dolgozó férfinak.

A korrupciógyanús ingatlanügyletek kulcsfigurái nem hajlandók megjelenni az ügy kivizsgálására felállított bizottság előtt.

Egy másik jogvita pedig a gyűlöletbeszédet és a gyűlölet-bűncselekményeket bűncselekménnyé nyilvánító uniós jogszabályok átültetése miatt robbant ki.

A Szivárványcsaládokért Alapítvány legújabb kampánya kétszáz óriásplakáton, online és nyomtatott magazinokban is megjelenik.

A főpolgármester a Városháza-gate kapcsán bocsátkozott magyarázkodásba.

Az alkotás, amely közel 120 éve magasodik Budapest fölé, most újra teljes pompájában tündökölhet.

Újabb manipulatív támadás érte Magyarországot.

B. Karolt és Tureket a dunaszerdahelyi vérengzéssel is összefüggésbe hozták a hatóságok.

A fogvatartottak bért kapnak a munkájukért, ami egyben szakmai gyakorlatot is jelent számukra.

A kormányfő hivatalos közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a béremelésre.

A tárcavezető szerint a folyamatot eddig is inkább politikai színezetű nyilatkozatok, mintsem szakmai szempontok szőtték át.

Szabad idejükben, bármiféle ellenjuttatás nélkül végzik munkájukat a polgárőrök.

A világtalálkozó új szisztéma szerint zajlik majd, az egyházmegyék a helyi találkozók központjai lehetnek.

Korszerű kórház lesz a Kútvölgyi toronyból.

A La Croix megjegyezte: Gyurcsány Ferenc bármikor elárulhatja Márki-Zay Péter vállalkozását.

Az nem járja, hogy miközben a főpolgármester kioktatja a budapestieket, ő vidáman használja a buszsávot.

Jól látható az a jutalékos rendszerrel működő hálózat, amely a fővárosi ingatlanokat igyekszik értékesíteni.

Újabb héttel hosszabbítják meg az oltási akcióhetet, az ország különböző településein oltási akciónapokat szerveznek.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.