Orbán Viktor: A közép-európai népek túlélésének záloga a szövetségkötés
Az okos szomszédok nem háborúznak és nem ellenségeskednek egymással – hangsúlyozta a kormányfő.

Az okos szomszédok nem háborúznak és nem ellenségeskednek egymással – hangsúlyozta a kormányfő.

Az alvilágban Turekként ismert D. Alex Döcher György és testőre megölése mellett a dunaszerdahelyi mészárlás gyanúsítottja is.

Hazánk a világ egyik legbiztonságosabb országa, ez pedig tovább erősíti a közbizalmat az igazságszolgáltatás és az államhatalom felé.

A gyurcsányi összefogás támogatottsága viszont minden korcsoportban mérséklődött.

Asztalos Éva érdi önkormányzati képviselő az előválasztáson nem vett részt, de tavasszal rajthoz áll majd.

Részletes cikkben számolt be a brit BBC News a hamarosan debütáló Elk*rtuk című magyar politikai thrillerről.

A Momentum eddigi pártelnöke bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, mivel a baloldali előválasztáson mindössze 3,4 százalékot kapott a szavazóktól.

A XXI. Század vezető elemzője szerint Karácsony bukását az is jelzi, hogy az őt támogató pártok kifaroltak mögüle és Dobrev Klárát segítenék hatalomra.

A jelek szerint Budapest balliberális főpolgármestere továbbra sem hajlandó a főváros ügyeivel foglalkozni.

Szlovák bérgyilkos volt a likvidátor és szlovák lehet a koronatanú is.

A volt kormányfő szerint Orbán Viktor mindig kulturáltan viselkedett vele, és nagyon normális embernek tartja őt.

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben pedig az oltatlanok vannak.

Bod Péter Ákos szerint az előválasztás szereplőinek egy része elfelejtette, hogy Magyarországon nincsen közvetlen miniszterelnök-választás.

Az elmúlt héten az ország területén közel kétezer határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza.

Az MSZP több prominens politikusa is bejelentette, hogy Dobrev Klárát támogatja az előválasztás második fordulójában.

Az Egy a természettel világkiállítás látványosan és élményszerűen mutatja be Magyarország és a Kárpát-medence élővilágát, természeti környezetét.

A Sargentini-szavazás egyszerű eljárásjogi kérdésében közel három év alatt tudott csak dönteni a luxembourgi testület, most azonban mindössze pár hónap döntési idő is elég.

A hódmezővásárhelyi polgármester Soros-szervezetek meghívására tett látogatást Amerikában.

Márki-Zay Péter úgy egyesítené az országot, hogy az összes baloldali párt és a Fidesz programját is megígérte egyszerre, valamint a szélsőséges liberális ideológiákat is hirdetné.

Egymást vádolják azzal, hogy a Fidesz szekerét tolják az előválasztáson.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.

80 percent of Hungarians say no to conscription.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.