Arat a halál a közutakon
Az év első kilenc hónapjában ötvenkilenccel többen haltak meg közúti balesetben az országban, mint tavaly ilyenkor.

Az év első kilenc hónapjában ötvenkilenccel többen haltak meg közúti balesetben az országban, mint tavaly ilyenkor.

A közönséget nem véletlenül ide hívják. A választás szimbolikus jelentőségű: 2006 gyalázatára, a Gyurcsány-terror tombolására most különösen fontos emlékezni.

A miniszterelnök levelében hangsúlyozta, hogy Ausztria kiemelten fontos szövetségesünk.

A visegrádi négyek kormányfői Egyiptom vezetőjével találkoztak a Várkert Bazárban.

Miközben a városban élőket egyre inkább fojtogatja az előidézett káosz, Karácsony Gergely zavartalanul építgeti politikai karrierjét.

Hétfőn több mint 35 ezren látogattak el a Hungexpóra, összesen félmillió vendég volt eddig – árulta el Kovács Zoltán államtitkár.

Keményen odaszólt ellenfelének a DK jelöltje. Szerinte Trump-típusú politikával állnak szemben.

A fertőzésszámok tovább emelkedtek, az elmúlt huszonnégy órában 17 koronavírusos beteg hunyt el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Juhász Hajnalka miniszteri biztos szerint az a jellemző, hogy a pozitív gyakorlatokat nem veszik át egymástól a nemzetközi szervezetek.

A nyár végére megrendült a Karácsony Gergelybe vetett bizalom, aki végül pszichikailag adta fel a miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelmet.

Sorra mondanak ellent a baloldali politikusok és közéleti személyek Karácsonynak és állnak át Dobrev Klárához.

Eredetileg hatan vágtak neki a baloldali előválasztásnak, mára azonban csupán ketten versenyeznek az összellenzék miniszterelnök-jelöltségéért.

Saját cégét megkárosítva még hétszázmillió forint vesztegetési pénzt is kapott a vád szerint.

A családokért felelős miniszter szerint az ágazatban dolgozó szakemberek az elmúlt másfél évben rendkívüli módon helytálltak.

A nyerteseket a héten értesítik, és öt napon belül kiutalják nekik az elnyert húszmilliárd forintos összeget.

A főpolgármester Gyurcsányhoz köthető kampányembere, Gál J. Zoltán személye körül rengeteg a megválaszolatlan kérdés.

Magyarországon a hatályos alaptörvény, illetve a jogszabályi környezet miatt az úgynevezett előválasztás eredménye gyakorlatilag semmit nem számít.

Hassan F. részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben is.

A közpénzen fenntartott Szeged.hu nekiment a helyi gyurcsányista politikusnak, a válasz nem maradt el.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.

80 percent of Hungarians say no to conscription.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.