Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat – Íme a kitüntetettek listája!
Karikó Katalin, Merkely Béla, Nagy Feró, Szarvas József és Mécs Károly is elismerésben részesült.

Karikó Katalin, Merkely Béla, Nagy Feró, Szarvas József és Mécs Károly is elismerésben részesült.

Menczer Tamás hangsúlyozta: a jövőben is olyan országban szeretne élni, amelynek kormánya támogatja a családokat és segíti a gyermekek születését.

– Ez az ünnep a nemzet egészének emlékezete – emelte ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.
Karikó Katalin, Merkely Béla, Nagy Feró, Szarvas József és Mécs Károly is elismerésben részesült.

Menczer Tamás hangsúlyozta: a jövőben is olyan országban szeretne élni, amelynek kormánya támogatja a családokat és segíti a gyermekek születését.

– Ez az ünnep a nemzet egészének emlékezete – emelte ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

A miniszter hangsúlyozta, hogy fontos a keresztény tradíció és a magyar kultúra megtartása, az önazonosság védelme és a nemzet egységének ápolása.

Nagy- Britannia uralkodója is köszöntötte a magyarokat az államalapítás ünnepén.

A miniszterelnök a közösségi médiában tett közzé fényképet minderről.

Lovász László matematikus és Vizi E. Szilveszter orvos vehette át a Szent István Rendet.

A kereszténység felvétele jelentette Magyarország számára a függetlenséget és a megmaradást – tette hozzá.

A zombivá változtató szer terjesztőjét és a díler ellátóját is elkapták a nyomozók.

Benkő Tibor gratulált a végzett tiszteknek diplomájuk és első tiszti rendfokozatuk megszerzéséhez.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: az államalapítás évenként ismétlődő ünnepe igazodási pont a magyaroknak.

A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek teszik le esküjüket, majd a Magyar Honvédség tart légiparádét.

Az óbudai Holdudvar park is a városvezetés tehetetlenségét nyögi: a hajléktalanok zavarják a környéken élőket.

Pozitív változás figyelhető meg a kórházban eltöltött idő és a rutin szűrővizsgálatok kapcsán is.

Orosz Atanáz püspök szerint az erkölcsi romlás is előjele szokott lenni egy-egy nemzet pusztulásának.

Nem egyedi eset, hogy a gyurcsányi összefogás a kormány elleni hergelésre használja fel augusztus 20-át.

Úgy tűnik, nehezen dolgozzák fel, hogy Orbán Viktor ígéretének feltétele teljesülni látszódik.

A magyarság küldetése a Szent István-i államalapítás óta nem változott, véli Semjén Zsolt. Az országépítés ma újra különös hangsúlyt kap.

Az önálló és független állam a tét ma is – derült ki György István államtitkár ünnepi gondolataiból.

Az augusztus 20-i ünnep minden magyar számára azt üzeni, hogy az államiság, az önrendelkezés, a hit, a haza és a nemzeti összetartozás olyan érték, amelyre a jövőt építeni lehet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.