Komoly büntetésre számíthat a gyilkoló kos gazdája
A halálos sebeket ejtő állat gazdáját vonják felelősségre a büntetőeljárásban
A halálos sebeket ejtő állat gazdáját vonják felelősségre a büntetőeljárásban
Azt hiszem, nagy kő esett le minden magyar állampolgár szívéről.
Csak az a kérdés, hogy ezt mikor teszik meg, iskolakezdés előtt vagy pár nappal később, amikor kiderül, hogy nem működik.
A halálos sebeket ejtő állat gazdáját vonják felelősségre a büntetőeljárásban
Azt hiszem, nagy kő esett le minden magyar állampolgár szívéről.
Csak az a kérdés, hogy ezt mikor teszik meg, iskolakezdés előtt vagy pár nappal később, amikor kiderül, hogy nem működik.
A magyar pártok között nagy általánosságban konszenzus van a holokauszt és az antiszemitizmus megítélését illetően.
Gyermekmentési pontot hoz létre Balatonlellén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány a Masterplast Nyrt. támogatásával, a létesítmény alapkövét hétfőn helyezték el.
Megjelentek a Magyar Közlönyben a holnaptól hatályos szigorításokról szóló kormányrendeletek.
Vádat emeltek tizennégy ember ellen, akik Romániából csempésztek embereket Magyarországon keresztül – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Sérült gyerekeknek gyűjt rajzeszközöket szeptember 12-ig a Civilút Alapítvány, az adományt szeptember 14-én, a Sérült gyermekek napján adják át.
A tranzitforgalom, a katonai konvoj és a humanitárius célú utazás is kivételt képez.
Augusztus 31-től utóidényi menetrend szerint közlekednek a menetrendszerinti személyhajók és kompok a Balatonon a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tájékoztatása szerint.
Hetvenkét település mintegy tizennégyezer háztartása segítheti a jövő évi népszámlálás előkészítését.
A kortársak számára ekkor hunyt ki a demokratikus átalakulás reményének utolsó szikrája is.
Néhány keleti megyében még mindig a hőség miatt figyelmeztetnek.
Pénteken 75, szombaton 81, vasárnap 67 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel.
Elhunyt egy 68 éves idős beteg, az elhunytak száma így 615 főre emelkedett, 3761-en pedig már meggyógyultak.
A Covid–19-et könnyű összetéveszteni a sok esetben hasonló tüneteket mutató szezonális influenzával.
Soros György alapítványa által támogatott szervezet tart klímaügyi érzékenyítést a budapestieknek.
Alexander von Schönburg szerint Orbántól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek.
Ellenzéke szerint Balogh Csaba alkalmatlan a városvezetésre. Közben a DK képviselet nélkül maradt.
Az önkormányzati finanszírozású lapban kormánykritikus és Fideszt hibáztató írások tömkelege jelenik meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Karácsony Gergely semmit nem tesz.
Ellenőrizték a rajtszámokat is.
Korábban halálos gázolás történt.
Az ingázók még gyorsabban bejutnak majd Budapestre.
Újabb megdöbbentő bejegyzés szivárgott ki.
Nagy erőkkel keresik azóta is.
Létrákkal kellett kimenteni.
A 21 Kutatóközpontnál nem lehet csak úgy lepontozni ám a magyarpétert, az nem lenne elég objektív és független, még akkor sem, ha ez a véleményed.
A Balaton-parton mintha elmaradt volna a hidegfront ma.
Megpróbálták megmenteni.
A francia elnök szerint az európai politikusoknak is ott kell ülniük a tárgyalóasztalnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.