Benkő Tibor: Az őseink által megteremtett értékeket óvni kell
A haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége, ami akkor ér valamit, ha szívből fakad – hangoztatta a honvédelmi miniszter.
A haza szolgálata minden magyar állampolgár kötelessége, ami akkor ér valamit, ha szívből fakad – hangoztatta a honvédelmi miniszter.
Október utolsó napjain és a november 1-jén változik a Volánbusz üzemeltetésében lévő járatok közlekedési rendje.

Január végéig, és ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők Kovács Kálmán festményeit a MÚK központjában.

Hatalmas hajrát indít az Írdalá.hu csapata, négy országban kell összegyűlnie a kellő számú aláírásnak.

A kormánymédiát vádolja a Párbeszéd az elhibázott javaslatuk miatt, amely eredetileg a tömegközlekedés korlátozásáról is szólhatott.

Kocsis Máté szépen kiosztotta a „fidesztelenítéssel” fenyegetőző Fekete-Győr Andrást.

Sikerült elérnünk, hogy Karácsonyék rövid időn belül másodszor is visszakoztak az átgondolatlan ötleteiktől – írta a Fidesz.

A Leopardok a Klapka György Lövészdandár laktanyájában most felavatott két hangárban kapnak helyet.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrán fél viselkedése rendkívül képmutató.

A konferencia célja, hogy segítsék az emberek tájékoztatását az internet biztonságos használatáról.

A DK vezére szájmaszk nélkül fiatalokat és időseket ölelget egy feszes kis csoportképen.

Soha nem volt még ilyen magas a koronavírus-fertőzéssel regisztrált betegek száma, mégis egyre nagyobb a harc a járványt elismerők és az azt tagadók között.

Az Országos Vérellátó Szolgálat a koronavírus-gyanú miatt levett PCR-tesztek laborkivizsgálásában vesz részt, mintavételt nem végez.

A kormány továbbra is javasolja, hogy a fővárosi városvezetés éljen a kormányzati segítséggel.

A hőmérsékletben egyelőre nem lesz jelentős változás, de november elsején néhol gyenge fagy is lehet hajnalban.

Miközben a kormány a járvány miatt nehéz helyzetbe került családokat és vállalkozásokat igyekszik segíteni.

A cél, hogy az eljárások belátható időn belül lezáruljanak az állampolgárok megelégedésére.

A Mi Hazánk elnöke egyelőre jól van, eddig csak egy kis láz, később hőemelkedés, enyhe fejfájás, torokfájás jelentkezett nála.

A cél, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.

Az igazságügyi miniszter szerint az európai politikusoknak a valódi problémával kellene foglalkozniuk és fel kellene lépniük a keresztény Európa védelmében.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Óvatosan vezessen, ha éppen arra tart.

Elmérgesedett a viszony a pártvezetés és a Tisza-szigetek között.

Új korszak kezdődhet a hazai tudományos életben.

Ukrajna háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint Magyarország.

Óriási leleplezés.

Sok minden változhat.

Sandu Moszkva nyomásától tart.

Nem épült fel a sérüléséből, így véglegessé vált Chema Rodríguez szövetségi kapitány kerete.

Végigment a kihelyezett terelőelemeken, amelyek úgy törtek a járműve alatt, mint a ropik.

Az ausztrál teniszező öt profi játékos ellen győzött szerdán a telt házas Rod Laver Arénában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.