A Fekete özvegy pandémiás jegyárbevételi rekordot ért el
A Scarlett Johansson címszereplésével forgatott film hosszú utat járt be, míg a mozivásznakra került.

A Scarlett Johansson címszereplésével forgatott film hosszú utat járt be, míg a mozivásznakra került.

Fontos, hogy elég folyadékot fogyasszunk. Eleget, de ne sokat, mert nemcsak a folyadékhiány, hanem a túlzott vízfogyasztás is veszélyes lehet.

Nemcsak ehetjük, de kenhetjük is: egy friss gyümölcspakolásnál semmi sem tesz jobbat a bőrnek.

Richard Branson lesz az első, aki tulajdonos-űrhajósként vesz részt egy küldetésen.

A résztvevők a távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on lapátolták le.

A milliárdosok néha elég szélsőséges rituálékkal érik el, hogy megőrizzék szellemi frissességéküket, és fizikailag is jó kondiban legyenek.

A rokoni szálak lazulásával egyre fontosabbá válnak a baráti kapcsolatok.

A királynő elismerését fejezte ki a stábnak, hogy a pandémia alatt is dolgoztak.

Nem csak a játékosokat, de az edzőket is sokat mutatják egy-egy közvetítés során, így az ő öltözködésük is sokakra lehet hatással.

Ha valaki elkezdi a konditermi edzéseket, hamar szembesül a dilemmával: fogyasszon-e étrend-kiegészítőket, vagy sem.

Előzetesen 8-12 millióra becsülték a leütési árat. A rajzra egyetlen ember licitált.

Kutatók megtalálhatták a fényterápia depresszív hangulat elleni hatásosságának okát.

A kerékpározás ideális egy pár órás kiruccanás erejéig is, de hosszabb utakat is bátran tervezhetünk.

Három meglepő okot tártak fel, amelyek nagyban aláássák a munkahelyi motivációt és veszélyeztethetik mentális egészségünket.

Az erdélyi magyarság legnagyobb városnapjellegű fesztiválját augusztus 17. és 22. között rendeznek meg.

Akinek fontos a tökéletes smink, az nyáron sem szívesen mond le róla.

A ruhabérlés esetében az ide-oda szállítás és a tisztíttatás is terheli a környezetet.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala összegyűjtötte a legizgalmasabb és legmeglepőbb szabadalmakat.

Ha verseny vagy edzés előtt körültekintően étkezünk, elkerülhetjük a kellemetlen pillanatokat.

A június a déli féltekén is nagyon meleg volt. Új-Zélandban szintén rekordmeleget jeleztek.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.