Csak Ciprus költ többet nálunk az állami hivatalokra
Egészségügyre és szociális támogatásokra azonban keveset ad a magyar állam uniós összevetésben.
Egészségügyre és szociális támogatásokra azonban keveset ad a magyar állam uniós összevetésben.
A halálozások száma 15 százalékkal csökkent januárban.
A kormány elébe menne a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos esetleges népszavazásnak.
Egészségügyre és szociális támogatásokra azonban keveset ad a magyar állam uniós összevetésben.

A halálozások száma 15 százalékkal csökkent januárban.

A kormány elébe menne a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos esetleges népszavazásnak.

Tiltakoznak az önkormányzatok a hulladékkezelés központosítása ellen.

A két év alatt megfeleződő átvételi árak már a legjobb hatásfokkal üzemelő tejtermelők költségeit sem fedezik.

Három év alatt több mint százmilliárdot bukott a költségvetés a nyerőgéppiac betiltásával.

A Tiborcz Istvánhoz köthető cég március 17-én eladta tulajdonrészét.

A tavalyinál mintegy 10 százalékkal alacsonyabb áron vásárolták fel idén a magyar húsvéti bárányokat a túlnyomórészt olasz kereskedők.

Átlagosan 12 ezer forinttal emelkedett az előtörlesztés díja.

A dolgozók régóta foglalkoztattak úgy embereket, ahogy nem szabadott volna.

Kevesebb élelmiszert vittünk haza.

A bérfeszültség miatt kilátásba helyezett Audi-sztrájk csak a jéghegy csúcsa, bajban van a magyar gazdaság legmasszívabb pillére.

A beruházások csökkenése miatt tovább mérséklődik a bruttó hazai termék növekedési üteme.

Úgy tűnik, most már semmi sem állíthatja meg az ellenőrizhetetlen rendeleti kormányzás bevezetését.

A vidéki szállodákban húsvétkor a magyar vendégek vannak többségben.

Egyre kevesebben tartanak párhuzamosan több bankszámlát.

Valótlan indokkal is magyarázta a BRFK, miért nem nyomoz tovább a letelepedési kötvények ügyében.

A kabinet ugyanis kivárja az építkezés ügyében zajló uniós versenyjogi vizsgálat lezárását.

Az államkassza a 30 ezer pénztárgép üzembe helyezésével mintegy 20-30 milliárd forint bevételnövekedéssel számol.

Botrányos színvonalú a nemzetközi jegyértékesítés.





Van itt néhány tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

Elkapták a rendőrök.

Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.