Egy európai országban bevezették a hatnapos munkahetet
Hatalmas felháborodást váltott ki a rendelkezés.
Hatalmas felháborodást váltott ki a rendelkezés.
A vállalat 1918-ban kezdte meg a működését, most azonban úgy tűnik, a története véget ér.
Nem találja ki, milyen termékeket árulnak majd.
Hatalmas felháborodást váltott ki a rendelkezés.
A vállalat 1918-ban kezdte meg a működését, most azonban úgy tűnik, a története véget ér.
Nem találja ki, milyen termékeket árulnak majd.
A magyar állam ezt a repteret bizony megvette.
Számos tippet és trükköt megosztottak a dinnyeárusok, nehogy véletlenül egy „tökkel” menjünk haza.
Az Európai Unió létrejöttének egyik fő célja a béke és az európai polgárok jólétének elősegítése.
Egy éve májusban 6,6 százalék volt az OECD-tagállamok átlagos inflációja.
Arra is figyelni kell, hogy módosulnak a pihenőidő szabályai.
A kánikula és a napos órák száma miatt a naperőműveké lett a főszerep a hazai áramtermelésben.
A feltételek megjelentek a Magyar Közlönyben.
Augusztus közepéig folytatja a vizsgálatokat a Nébih.
Továbbra is a magyar családok jutnak a legolcsóbban földgázhoz és áramhoz az Európai Unióban.
Emellett lázat, hasmenést, hányást és egyéb súlyos szövődményeket is.
Folytatják a Déli körvasút építését, nem veszik el az uniós támogatás.
Eredményt hirdettek a Károli Gáspár Református Egyetem új campusára kiírt tervpályázaton.
Pozitív láncreakció indult el a gazdaságban.
A baloldali Néppárthoz csatlakozó Tisza Pártnak komoly dilemmát okozhat még a magyarok álláspontja.
Visszaszorult azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol egyetlen foglalkoztatott sincs.
Ezt az ITAKA Utazási Iroda ügyvezető igazgatója kezdeményezi, akinek az utasai mintegy 40 órát várakoztak a reptéren, hogy felszállhassanak.
Nagy Márton a Bankszövetség elnökségét tájékoztatta az intézkedésekről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aki teheti, inkább ma tankoljon.
A kormány bízik az üzemanyagkereskedők együttműködésében.
Peking nem fogja válasz nélkül hagyni a lépést, amelyre ráfizethet az unió utolsó versenyképes ágazata.
A német gazdaság gyengélkedése továbbra is visszahúzó erő.
Magyarországon is van realitása harmadik atomerőműnek.
Magyarország a tíz témakörből nyolc esetében az első tíz legjobb teljesítményt nyújtó ország közé került a Világbank felmérésében.
Bezzegromániában mégsem fenékig tejfel az élet.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.