Fizetett ellenség az Európai Unió
Boros Imre: A helyreállítási alap nem is létezhetne, ha az Orbán-kormány nem támogatja.

Boros Imre: A helyreállítási alap nem is létezhetne, ha az Orbán-kormány nem támogatja.

Már ötvenezer zöld rendszámot adtak ki nálunk, de a villanyautók aránya így is csekély.

Közrejátszott az esésben az is, hogy megugrott Líbia kitermelése.
Boros Imre: A helyreállítási alap nem is létezhetne, ha az Orbán-kormány nem támogatja.

Már ötvenezer zöld rendszámot adtak ki nálunk, de a villanyautók aránya így is csekély.

Közrejátszott az esésben az is, hogy megugrott Líbia kitermelése.

A jogszabályok tiltják, hogy a légitársaságok költségeinek közvetett áthárítását a cégek úgy kommunikálják, hogy az a fogyasztókat terhelő adó.

A vállalkozások megnövekedett energiaköltségeit enyhítik a program kedvező hitelkonstrukciói.

Tízmilliárd forintot fordít a kormány a méhek állatjóléti feltételeinek javítására.

Megszűnik a Nemzeti Versenyképességi Tanács, a feladatait a gazdaságfejlesztési miniszter veszi át.

Veszélyes alkotóelemeik miatt egyes termékeket több országban már betiltottak.

A prémium üzemanyagok szabadárasak maradnak.

Többek között adatszolgáltatási hiányosságokat találtak.

Fennmarad az alacsony hitelkamat kkv-finanszírozásban.

Az idei költségvetésben akár 1200 milliárd forintról, 2023-ban több mint 7000 milliárd forintról lehet szó.

A szakszervezetek javaslata hosszú távon garantálná a minimálbér értékállóságát és az uniós ajánlásoknak is megfelel.

Jelentősen veszítettek hajdani erejükből a kriptodevizák, de ez nem okoz piaci zavarokat.

Az ágazat kedvezőtlen helyzete miatt a bankok nem, vagy az eddigieknél jóval nehezebben adnak hiteleket, ezért a beruházások is rendre elmaradnak.

Még az országhatár előtt érdemes teletölteni az autókat.

Az amerikai tőzsdeindexek esése előtt lehet még tér

A gázcég képviselője arról biztosította a minisztert, hogy Magyarország felé teljesíteni fogják a kötelezettségeiket.

Az online adóügyintézés magasan vezeti a népszerűségi listát.

Nem sajnálják a pénzt gépparkjuk fejlesztésére a gazdák, az idén csaknem 62,2 milliárd forintot költöttek új mezőgazdasági gépek és eszközök beszerzésére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Orbán Balázs a Fidelitas kongresszusán emlékeztetett: Ruszin-Szendi Romulusz már megmondta, hogy „Szlava Ukrajini!”, mindenkit be fognak rántani.

A tét óriási, csak a vak nem látja – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupció ellenes jelszavakat skandáltak és Zelenszkij lemondását követelték. Újabb tüntetéshullám indult az ukrán elnök ellen.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Nagy kihívás megállítani a Metzet a BL-ben, a debrecenieknek ez egyszer sem sikerült.

Vízben égni, tűzbe fulladni címmel jelennek meg Charles Bukowski versei december elején.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.