Magyarország megszállására emlékezik az Országgyűlés
A kriptovalutákról is tárgyalnak a képviselők.
A kriptovalutákról is tárgyalnak a képviselők.
Egy kis segítség a magyaroknak.
Ha a Maghreb-régióból megindul a több tízmilliós kivándorlási hullám, annak a célrégiója vélhetően Európa lesz.
A kriptovalutákról is tárgyalnak a képviselők.
Egy kis segítség a magyaroknak.
Ha a Maghreb-régióból megindul a több tízmilliós kivándorlási hullám, annak a célrégiója vélhetően Európa lesz.
Újabb high-tech fejlesztőközpontok jönnek létre.
Már szinte az összes környező országban magasabb volt februárban az infláció, mint Magyarországon.
Ha elkészül, az M9-es Debrecent Kőszeggel köti össze, és háromszáz kilométer hosszú lesz.
Ezért taposni fogják egymást az emberek.
Fogadjunk, hogy erre nem gondolt volna.
Az NGM szerint a Sparnak a hatékonyságával és a fogyasztók érdekeivel kellene foglalkoznia.
Emelkedik a benzin és a gázolaj ára is.
Észszerű döntés volt Magyarországtól, hogy az orosz gázszerződés szállítási útvonalát nagyrészben délre helyezte át.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Tavaly minden korábbinál többen vették igénybe a szolgáltatást, több mint tizenháromezren utaztak vonattal a horvát tengerpartra.
Tavaly elmaradoztak a vevők a tó mellől, most szintén nagy a kínálat, de a szakértők keresletnövekedést valószínűsítenek.
Egy mezőgazdasági együttműködési megállapodás megkötése tovább erősítheti hazánk agrárkapcsolatait Ugandával – közölte Nagy István tárcavezető.
Rideg László (Fidesz–KDNP) elmondta: a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklusban a TOP Plusz programból hívhatók le a terület- és településfejlesztési támogatások.
Tízéves útfejlesztési program, árverseny a lakásbiztosítási kampányban, zöldberuhásásokra költ a Mol, visszadobták a jegybanktörvény módosítását.
Lapunk azt igyekezett kideríteni, hogy mindegyik hazai élelmiszermulti Brüsszelbe ment-e a kereskedelmi különadó miatt.
Félóránként indulnak a járatok.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke is megköveteli tőlünk a kitartást, és a bizakodó hozzáállást – fogalmazott Varga Mihály pénzügyminiszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége egyetért a kormányzati célokkal.
Megnéztük, lehetséges-e, amiről Orbán Viktor beszélt.
Németh Szilárd: Európában a magyar családok fűthetnek és világíthatnak a legolcsóbban és legbiztonságosabban.
Nagy István: Kormányzati szinten támogatni kell a hazai burgonyanemesítést.
Vádat is emeltek ellenük.
Egymillió új kétszázas érme kerül forgalomba.
Jelenleg több mint 285 ezer háztartási méretű naperőmű működik hazánkban.
A Nemzetközi Bokszszövetség anyagilag is támogatja a perben mellé álló nemzeti szövetségeket.
A zenekar életének fontos állomásairól és tehetséggondozó programjukról is kérdeztük Záborszky Kálmán vezető karmestert.
Veszélyeket rejt a blokkosodás, a legnagyobb vesztes az unió lehet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.