Húsz év börtönre ítélték Ghislaine Maxwellt bűnrészességért
Az elítélt nő Jeffrey Epsteinnek nyújtott segítséget fiatal lányok sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elkövetésében.

Az elítélt nő Jeffrey Epsteinnek nyújtott segítséget fiatal lányok sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elkövetésében.

A külgazdasági és külügyminiszter Madridból nyilatkozott.

Télen kerül rá sor az energiaválság miatt.
Az elítélt nő Jeffrey Epsteinnek nyújtott segítséget fiatal lányok sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elkövetésében.

A külgazdasági és külügyminiszter Madridból nyilatkozott.

Télen kerül rá sor az energiaválság miatt.

Jens Stoltenberg főtitkár szerint veszélyes, ha túlzottan függünk egy tekintélyelvű rezsim nyersanyagaitól.

Akadozik a nyugat-balkáni államok csatlakozása, sokan elfordultak az EU-tól.

A volt orosz államfő szerint Moszkva gazdasági jellegű válaszlépéseket tesz.

Ez is mutatja a kölcsönös stratégiai elkötelezettséget – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Tiltólistára kerültek az oroszellenes kurzus kialakításában szerepet játszó szenátorok is.

A kedden kezdődött NATO-csúcs helyszíne, a Pentagon és a német kancellária épülete is köztük van.

A horvát elnök szerint durva cinizmus és horvát politikai tragédia, hogy Szarajevó ezúttal is lemaradt a tagjelöltségről.

A spanyol fővárosban példátlan biztonsági intézkedéseket vezettek be a csúcstalálkozó idejére.

Nicola Sturgeon közölte, ha London nem járul hozzá, a legfelsőbb bírósághoz fordulnak.

Jelentősen megemelné a NATO a vészhelyzetben bevethető többnemzeti csapatok létszámát.

Iránnal és Argentínával bővülhet a BRICS gazdasági együttműködési csoport.

A kérelmezők közül tízből csaknem három kiskorú volt, a legtöbben szírek és afgánok.

Felszólították Oroszországot, hogy hagyjon fel a Fekete-tenger partján található ukrajnai kikötők blokádjával.

Az uniós utazók továbbra is használhatják uniós digitális Covid-igazolványukat az EU-n belüli utazásokhoz.

A franciák többsége már nem érzi magát biztonságban a saját hazájában.

Oroszország szerint a bucsai mészárláshoz hasonló újabb provokáció az ártatlan áldozatokról szóló beszámoló.

Egészségi állapota miatt nem valószínű, hogy Josef Schütz egyáltalán börtönbe vonul.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ukrajna háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint Magyarország.

A kormány intézkedései rengeteg pénzt hagynak a magyaroknál.

És letartóztatás.

Lezárult a vizsgálat.

A létesítmény kiemelt jelentőségű volt, ezért vált legitim célponttá.

Ha egy bábkormány kerül hatalomra, a magyarok pénze Ukrajnába fog kerülni.

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Három Csehov-egyfelvonásossal készül a Déryné Társulat.

A bajor gyártó célja, hogy első elektromos sportautója vezetési élményben lenyomja a Hyundai Ioniq 6 N-t.

The question is what will happen after April 12: will a national, sovereign government remain, or will Brussels place a puppet government on our necks, the Minister of Foreign Affairs and Trade posted on his social media page.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.