Budapesti nemzetközi könyvfesztivál – Hollandia és John Scalzi az idei díszvendég
Idén a rendezvény visszatér a Millenárisra.

Idén a rendezvény visszatér a Millenárisra.

Andreas Pannoniusról tartott elgondolkodtató előadást Bene Sándor irodalomtörténész.

Fekete Péter a következő hónapok programjait ismertette.
Idén a rendezvény visszatér a Millenárisra.

Andreas Pannoniusról tartott elgondolkodtató előadást Bene Sándor irodalomtörténész.

Fekete Péter a következő hónapok programjait ismertette.

A japán Hölgyválasz című film amerikai változata világsikerré vált, a színpadi adaptáció azonban még váratott magára. Szuo Maszajuki forgatókönyvéből Szente Vajk alkotott színpadi változatot, aki rendezőként is jegyzi az október 7-én debütáló produkciót.

Hatalmas érdeklődés övezi a Petőfi 200 emlékév keretében megvalósuló tárlatot.

A Sirokkó című film a tervek szerint jövőre kerül a hazai mozikba.

A Papp László Sportarénában adnak koncertet szeptember 27-én.

A Vecsei H. Miklós főszereplésével készülő, Semmelweis Ignác életét bemutató film november 30-án debütál a mozikban.

Van-e a művészetnek helye a galériákon kívül is? A két műkedvelő menedzser szerint biztosan. Missziójuk, hogy megmutassák: a művészet nem csak az erre kijelölt helyeken kaphat helyet és az alkotók nem csak a galériákba kerülve lehetnek sikeresek.

A Budapesti Corvinus Egyetemen is megrendezik a kutatók éjszakáját.

A darabbal a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerepel a dráMA kortárs színházi találkozón.

A Temesvári magyar napok nem csak a magyarságnak szól.

Egy megépített westernvárosban készült a nóta videóklipje.

Érkezik az első hivatalos mágiakézikönyv.

A karmester Vajda Gergely lesz, a házigazda ifj. Bazsinka József, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője.

Az Eger-víz projekt nemcsak a vízről, hanem a helyi értékekről is szól.

A pénteki rendezvény elsősorban a vásárlóknak szól, és a piacozáshoz szeretne kedvet csinálni.

Magyar–olasz kulturális fesztivál kezdődik a Müpában pénteken.

A klasszikus néprajzi témák mozgóképes feldolgozása egyre csökkent az elmúlt nyolc évben.

A már megítélt támogatások kifizetése is befejeződött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az ügy Magyar Péter vasárnapi, Újpesten tett kijelentései után robbant ki.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

A McLaren két pilótája – főleg Oscar Piastri – sehol sincs a fizetési listán a dobogósokhoz képest.

A vagyonadó több gazdasági kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

Az eljárásban szerepet játszó bíró korábbi, kormányellenes aktivizmusa és a Tisza Párthoz fűződő lehetséges kapcsolatai is komoly kérdéseket vetnek fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.