Roncsolásmentes múltkutatás
A nyergesújfalui lelőhely több korszak emlékeit őrzi az őskortól egészen a második világháborúig.
A nyergesújfalui lelőhely több korszak emlékeit őrzi az őskortól egészen a második világháborúig.
A darabot a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként adták elő.
Szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el.
A nyergesújfalui lelőhely több korszak emlékeit őrzi az őskortól egészen a második világháborúig.
A darabot a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként adták elő.
Szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el.
A kulturális kínálatban egyebek mellett ősbemutatók, koncertek és felolvasószínházi premierek is szerepelnek.
1985-ben oszlatta fel magát a Kádár-rendszer cenzúrájának egyik szimbóluma, a híres-hírhedt sanzonbizottság.
Szemadám György, Munkácsy-díjas képzőművésszel most megjelent, Lélekszkafander című könyve okán beszélgettünk.
Az Anima Musicae Kamarazenekar különleges, Reloaded című hangversenyének hegedűszólóit G. Horváth László adja elő.
Augusztusban a Filharmónia Magyarország több mint hatvan koncertlehetőséget kínál.
A filmek mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, kiállítások, gasztro programok és utcazene is lesz.
„Minden értelemben földönfutók lesznek. Nincs árokbetemetés” – írta a DK elnöke a közösségi oldalán.
Idén jelent meg az banda Csak a jót című lemeze, melynek szeptemberben lett volna a lemezbemutató koncertje.
A PIM igazgatója a sokszínűséget, a szekértáborok megszüntetését tartja szem előtt.
Elmarad többek között a Kárpátia zenekar augusztus 22-re meghirdetett koncertje is.
Az angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer nevéhez olyan filmek fűződnek, mint például az Evita vagy a Fame.
A műsor első két részében a nemzetközi és a magyar operairodalom népszerű részletei csendülnek fel.
Az új működési modell a jövőben is minden hallgatónak biztosítja az állami ösztöndíjas képzés lehetőségét.
Mit érez az az ember, akit érzékenyítettek, hogy legyen elfogadó, aztán a terroristák kínzásait éli át?
Egy alkotó több tárggyal és tárgyegyüttessel is pályázhat. A cél, hogy a Nyitott Műhely alkotóközösségét új tagokkal bővítsék.
Július 29-én ünnepelné 85. születésnapját Montágh Imre, akinek neve összeforrt a beszédtechnika fogalmával.
Erdélyben jobbára népi, míg Pesten pedig urbánus szabadkőműves páholyok működtek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
G. Fodor Gáboré lett 2024 történelmi tényirodalmi könyve.
A dunai sváb asszonyok viseleteit és történeteit ismerhetjük meg a Néprajzi Múzeum új kiállításán.
Korrupció, feszültség és Oscar-díjas alakítás!
Különböző stílusok, zenei gyökerek és előadásmódok az Óbudai Világzenei Héten
A TV2 műsorvezetője az Ünnepi Könyvhéten elárulja, milyen mértékben jelenik meg a saját személyisége a kötetében.
Péntek 13.: babona, balszerencse vagy csak egy dátum?
A világelső animációs fesztiválon, az Annecy-n a Magyar díszvendégség program lenyűgözte a részvevőket.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.