Már nem füstbe ment terv a páros mérkőzés
S A K K
S A K K
-KOSÁRLABDA-
-LABDARÚGÁS-
-FORMULA-1-
-KÉZILABDA- Ősszel, amikor akadozott a Pick-Szeged játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, még Kovács Péter alatt is mozgott a kispad, aztán a továbbjutás kiharcolása után egy csapásra megváltozott minden. A nyolcaddöntőben a csapat szinte átgáz
-FORMULA-1- Lezárult – bár a korábbi események tükrében semmit nem lehet biztosan kijelenteni – a Baumgartner-féle Formula–1-es szappanoperának az a fejezete, amelyik azokban a hónapokban íródott, amikor elvileg nem történik semmi,
-KOSÁRLABDA- Az utolsó csoportmérkőzéseket rendezik ma a női Euroligában. A Sopron 18 órától fogadja a Prahát, míg a Pécs 20.30-tól otthon méri össze erejét a Brnóval. Mindkét csapatnak esélye van a továbbjutásra, ám a soproniak sorsa nem csak a sajá
-LABDARÚGÁS-
-VÍZILABDA-
-CSELGÁNCS-
S Ú L Y E M E L É S
M Ű K O R C S O L Y A A magyar sport gazdagságát jelzi, hogy versenyzőink a nálunk csak kevésbé jegyzett műkorcsolyában is felveszik már a versenyt Európa legjobbjaival, sőt. Sebestyén Júlia hosszú, eredményességét tekintve igencsak göröngyös ú
A törökországi edzőtáborozáson lévő szombathelyi Haladásnál máris vezéregyéniség az új igazolás, Illés Béla. A 35 esztendős, 64-szeres válogatott futballista, aki kilenc esztendő után hagyta el az MTK-t, másfél éves szerződést kötött új klubjával.
F O R M U L A - 1
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
A legabszurdabb légiósszabályt hozták meg Koreában. Millimétereken is múlhat egy boldog karrier.
A megfiatalított, az Európa Kupában hatodik helyen végzett csapatban a vezéreket keresi Märcz Tamás.
Cimpian Olivia nem kapott negatív megjegyzést, ám úgy sejti, a románoknak nem könnyű elfogadni az országváltását.
Muguruza edzői segítséget kért a monterreyi döntőben, majd nem épp kedves szavakkal illette Babost.
Egyelőre nem tudni, hogy a Véranda’s Willems-Crelan csapat bringása miként bukott.
Szettet tudott nyerni a monterreyi döntőben Muguruza ellen, a mérkőzés viszont a spanyolé lett.
A biztonsági protokollok betartása segít, hogy a tragédiákat elkerüljük, a lapunknak nyilatkozó pilóta szerint ebben a kérdésben egyszerűen nincs helye politikának, és a Budapest Airport jól döntött.
Brüsszel mindent megtesz, hogy Ukrajna EU-tag legyen.
Nem megfelelő a csomagolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.