Főtáblán a Szolnok és az OSC
Mindkét csapat kettős győzelemmel vette a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulóját.
Mindkét csapat kettős győzelemmel vette a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulóját.
Ugyanakkor továbbra is őrzi továbbjutást jelentő ötödik helyét csoportjában.
A szerb klasszis az első szettben egy, a másodikban három játékot engedett át brit riválisának.
Mindkét csapat kettős győzelemmel vette a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulóját.

Ugyanakkor továbbra is őrzi továbbjutást jelentő ötödik helyét csoportjában.

A szerb klasszis az első szettben egy, a másodikban három játékot engedett át brit riválisának.

Fantasztikus csatában múlta felül két góllal legnagyobb riválisát a bakonyi gárda.

A spanyol játékost a 16. helyen rangsorolt francia Jo-Wilfried Tsonga állította meg.

Tizedikként végzett a szombati hongkongi viadalon, így összetettben harmadikként állhat a dobogóra.

A klubnál elv, hogy az edzők nem foglalkozhatnak az egyesületen kívüli versenyzőkkel.

A Fradi és a Győr elrajtol a nőikézi-BL-ben, a férfiaknál németlecke vár a magyarokra.

Már más istállókkal tárgyal a dán.

A szakemberek többsége szerint Golovkin kiüti Lemieux-t a középsúly trónjáért.

Császár Gábor továbbra is ontja a gólokat a legrangosabb sorozatban.

A világklasszis gondolatban már megcsinálja az akciókat, a gyakorlatban még akadnak hiányosságai.

Csatát vesztett a bíróságon a bridzset sportként besoroltatni kívánó brit egyesület: az ország legfelső bírósága ugyanis kimondta, hogy a népszerű kártyajáték nem sport, mivel nem jár együtt fizikai aktivitással.

Máris megindul a találgatás, vajon hol folytatja 2016-ban a Torro Rosso holland pilótája.

Jövő kedden kiengedik a börtönből Oscar Pistoriust, és házi őrizetbe kerül várhatóan november 3-ig.

A világ talán legismertebb hálóőre két év múlva, hazai vb-n fejezheti be.

Lamar Odomra eszméletlen állapotban találtak rá.

A Nemzetközi Szabadidősport-szövetség 24. kongresszusa csütörtökön kezdődik Budapesten.

A korábbi profi világbajnok szerint az amatőr boksz jövője és a megítélése most a tét.

Az MVM Zrt. a továbbiakban is névadó szponzorként támogatja az együttest.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.