Dárdai védelmére kelt a korábbi magyar szövetségi kapitány
Lothar Matthäus szerint hibát követett el a Hertha, amikor menesztette a klub magyar legendáját.

Lothar Matthäus szerint hibát követett el a Hertha, amikor menesztette a klub magyar legendáját.

A párizsi olimpián legyen 200 fős magyar csapat, 2030-ig pedig szerezzük meg a 200. olimpiai aranyérmünket.

A Fradi leigazolta Pászka Lórándot a Soroksártól. A zöld-fehérek ma még három bejelentést tehetnek.

A vasárnapi olimpiai arany után még nem volt ünneplés, a bajnok csak éjjel ért vissza a szállásra.

Nem automatizált eljárás keretében kapott vízumot a teniszsztár, emberek hagyták jóvá a belépését.

Megállapították, Kamila Valijeva nem szerzett előnyt, s nem az ő hibája, hogy elhúzódott az ügye.

Pekingben debütált a nők számára a monobob, az új téli olimpiai számban fölényes siker született.

Kozuback Kamilla harmadik versenyszámában érte el a legjobb eredményét, big airben 17. lett.

Sallai Roland jól játszott, de augusztus óta nem szerzett gólt, Kleinheisler László is betalálhatott volna.

Mi nem bántuk, hogy a címvédő és világcsúcstartó kínai Vu Ta-csing nem jutott be a döntőbe.

Fordulatos döntőt vívott egymással a Los Angeles Rams és a Cincinnati Bengals.

Kis híján kikapott Xavi együttese, pedig már a második percben megszerezte a vezetést.

Malinovski bomba gólját Danilo az utolsó pillanatban egyenlítette ki az Atalanta és a Juventus találkozóján.

Úgy neveltek fel bennünket, hogy szeressük egymást, és akámelyikünk szerez érmet, az mindig a kettőnké lesz.

A frissen igazolt argentin Carlos Auqui egyelőre csak a kispadig jutott, várni kell a bemutatkozására.

A Sävehof elleni 31-25-ös diadalból a Győr valamennyi magyar játékosa 2-2 góllal vette ki a részét.

Az Union Berlin magyar válogatott középpályása bő tíz percet kapott a Dortmund ellen.

Zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el a Fehérvár az NB I-ben, de a vezetőedző hisz a munkájában.

Zsinórban harmadszor zúgott a „Szabics, takarodj” rigmus, a kispesti vereség lehet az utolsó csepp a pohárban.

Ingrid Tandrevoldot mindössze néhány száz méter választotta el a bronzéremtől vasárnap.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A „koronatanúnak” erőszakos és droggal kapcsolatos ügyei is voltak.

Négy éve Márki-Zay Péter esett neki úgy a nyugdíjasoknak, mint most a tiszások.

A rendőrök szerda este kapcsolták le a rappert.

A férfit emberkereskedelem miatt körözték.

Videón a legerősebb pillanatok.

Egyelőre még kórházban fekszik.

Az unió vezetése tudatosan akadályozza a béketörekvéseket.

Ilyen sebességnél a legkisebb kikerülési manőver is a megcsúszás lehetőségét hordozza magában.

A harmincegy éves művész halálhírét a családja jelentette be.

A Vörösök egykori futballistája többet vár a nyáron megszerzett játékosoktól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.