„Amikor felkeltem, éreztem, hogy olimpiai bajnok leszek” + videó
Liu Shaoang: Amit négy évvel ezelőtt elhibáztam, azt mind át tudtam gondolni.

Liu Shaoang: Amit négy évvel ezelőtt elhibáztam, azt mind át tudtam gondolni.

Amandine Leynaud és Stine Oftedal is kihagyja a Sävehof elleni mai csoportmérkőzést.

A német istálló közleményt adott ki, amelyben többek között 2022-es versenyzőpárosát is bejelentette.
Liu Shaoang: Amit négy évvel ezelőtt elhibáztam, azt mind át tudtam gondolni.

Amandine Leynaud és Stine Oftedal is kihagyja a Sävehof elleni mai csoportmérkőzést.

A német istálló közleményt adott ki, amelyben többek között 2022-es versenyzőpárosát is bejelentette.

A párosban négyszeres Grand Slam-győztes teniszező a 11 évvel korábbi partnere oldalán folytatja.

Rövid pályás gyorskorcsolyában a döntőben az egyes pályáról indulva magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.

Márton Gábor előre megjósolta a Puskás Akadémia elleni bravúrt, s tudja, nincs sok dobásuk.

Kőkemény, nigériai válogatott középpályással erősíthet Sztanyiszlav Csercseszov együttese.

Csakúgy, mint a nőknél, az oroszok a férfiak között is megnyerték a sífutó-váltóversenyt.

A gólokat Romelu Lukaku és Kai Havertz szerezte, de a dicsőség Roman Abramovicsé.

Pádár Beátánál a repülőtéren kimutatták a koronavírust. Karanténba zárták, ami nem volt kellemes.

A fiatalokra építő Cincinnati Bengals és a sztárokat gyűjtő Los Angeles Rams vívja a Super Bowlt.

Dunai Ede ígéretes csatár volt, de snookeresként és a könyveivel ér el szép sikereket.

Megérkezett a hó, ami miatt halasztani kellett az óriás-műlesiklást. Bemutatkozott a magyar zászlóvivő.

Csertői Aurél meggondolta magát, már mégsem érzi úgy, hogy öreg lenne.

Hatalmas meglepetés az NB I-ben: a sereghajtó MTK 2-1-re legyőzte a listavezető Puskás Akadémiát.

A Napoli csapatkapitánya klubja történetének harmadik legjobb góllövője lett, csapata 1-1-et játszott az Interrel.

Hosszabbításban talált gazdára a labdarúgó klub-világbajnokság trófeája Abu-Dzabiban.

A 2018-as Eb-győztes Vlagyiszlav Bajcajev szombaton könnyedén nyerte meg a hazai válogatót.

A Mezőkövesd sima, kiütéses győzelmet aratott a kilátástalanul futballozó DVSC vendégeként.

Negyvenhét éve nem történt olyan a bajor sztárcsapattal a Bundesligában, mint a Bochum otthonában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A „koronatanúnak” erőszakos és droggal kapcsolatos ügyei is voltak.

Négy éve Márki-Zay Péter esett neki úgy a nyugdíjasoknak, mint most a tiszások.

A rendőrök szerda este kapcsolták le a rappert.

A férfit emberkereskedelem miatt körözték.

Videón a legerősebb pillanatok.

Egyelőre még kórházban fekszik.

Az unió vezetése tudatosan akadályozza a béketörekvéseket.

Ilyen sebességnél a legkisebb kikerülési manőver is a megcsúszás lehetőségét hordozza magában.

A harmincegy éves művész halálhírét a családja jelentette be.

A Vörösök egykori futballistája többet vár a nyáron megszerzett játékosoktól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.