Komoly érdeklődéstől övezett konferenciát rendezett a fiatalok sportjáról az Utánpotlássport.hu a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével, a Decathlon támogatásával. A Lurdy Ház konferenciatermében megtartott fórumon Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Bruckner Gábor, a népszerű honlap főszerkesztője mondott köszöntőt, majd a közelmúltban megjelent Így lettünk bajnokok című interjúkötet szerzői – köztük lapunk főszerkesztője, Ballai Attila – osztották meg gondolataikat arról, mi mindenre van szükség ahhoz, hogy világklasszis sportoló legyen a gyerekből.
– Az utánpótlás-nevelés legnehezebb része a szülők kezelése – szögezte le Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke, és alighanem rátapintott a gyereksport neuralgikus pontjára. A tudálékos, mindenbe beleavatkozni akaró apukák, anyukák kezelése valóban nem egyszerű feladat, de a Honvédban – ahol életpályamodellt állítanak a sportolók elé, és visszavonulásuk után is gondoskodnak a versenyzők boldogulásáról – jobbára megbirkóznak ezzel a problémával.
– Sportszülőnek lenni szakadatlan tanulási folyamat – beszélt saját élményeiről a világ- és Európa-bajnok nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf édesanyja. – Eleinte mi is vehemensen követtük Kristóf versenyzését, mára lehiggadtunk, a háttérben maradunk, ennek ellenére mi is elutaztunk a férjemmel Kvangdzsuba, a nyári világbajnokságra, de a fiunk szinte észre sem vette, hogy ott vagyunk. Amúgy nekünk könnyű dolgunk volt Kristóffal, egyetlenegyszer sem mondta, hogy ezt pedig nem csinálom meg, másfelől pedig világéletében eminens diák volt, ő ragaszkodott hozzá, hogy ne legyen magántanuló, s most is nappali tagozatra jár az egyetemen.
Az élsportot és a magas szintű tanulást összeegyeztetni képes Rasovszky nyilván a szabályt erősítő kivétel, Lénárt Ágota sportpszichológus például arról beszélt, hogy magántanulónak lenni nem ördögtől való dolog.
Ungvári Miklós (képünkön) olimpiai ezüstérmes és háromszoros Eb-győztes cselgáncsozó lapunknak elmondta, ő különleges eset volt: – Tízen voltunk, illetve hála istennek, még vagyunk is testvérek, és örök hálával tartozom édesanyánknak, hogy értünk feláldozta a fiatalságát. Engem is ő vitt le az első foglalkozásra, népitáncra, majd atlétikára, s csak tízévesen kezdtem dzsúdózni Cegléden szeretett edzőm, Bíró Tamás keze alatt. Anyámnak egyszerűen nem volt ideje arra, hogy beleüsse az orrát a szakmai kérdésekbe, az edző dolgába, mindent rábízott a mesterre, s ma már meggyőződésem, hogy neki volt igaza. Amikor manapság találkozom okoskodó szülőkkel, mindig azt mondom, hölgyem, nekem harminc év nem volt elegendő arra, hogy elsajátítsam a dzsúdó fortélyait, akkor ön most miért akarja osztani az észt?
„Ungi” szavait minden sportszülő figyelmébe ajánljuk.
