A válogatottak átütő sikerek nélkül

A Győr a női kézilabda, a Ferencváros a férfivízilabda Bajnokok Ligáját nyerte meg, a Veszprém férfi-kézilabdacsapata továbbá ugyanebben a sorozatban második lett, a Sopron női kosárlabda Euroligában pedig negyedik – klubcsapataink tehát kitettek magukért 2019-ben. Mégsem lehetünk maradéktalanul elégedettek a csapatsportokban elért eredményekkel, mert válogatottjaink adósak maradtak az átütő sikerekkel.

Varga Dénes és a Ferencváros tavaly mindent vitt Fotó: Madar David [email protected] [phone] Forrás: Varga Dénes és a Ferencváros tavaly mindent vitt Fotó: Nemzeti Sport/Madar Dávid

Sportágról sportágra haladva nézzük, milyen eredményeket hozott a 2019-es esztendő.

Kézilabda: a klubok nyomában

Van az a bizonyos mondás a félig üres és a félig teli pohárról. Igaz ez a magyar kézilabda előző esztendejére. Ha a klubokat nézzük, egy rossz szavunk nem lehet: 2019-ben sorozatban harmadszor – először magyar edző, Danyi Gábor irányításával – a Győri Audi ETO nyerte meg a nőknél a Bajnokok Ligáját, továbbá története első nemzetközi trófeáját, az EHF-kupát hódította el az akkor még csak külföldi játékosokkal felálló Siófok. Férfifronton visszafogott szezonkezdet után a korábban magyar szövetségi kapitányként is dolgozó Ljubomir Vranjest váltó David Davis határozott fellépésének köszönhetően a Telekom Veszprém egészen a döntőig menetelt a Bajnokok Ligájában, itthon pedig visszaszerezte a trónt a Szegedtől.

Igen ám, csakhogy eme látványos sikerekből a válogatott szintjén alig profitált valamit a magyar kézilabda. Évek óta hemzsegnek a légiósok, szinte csak elvétve játszanak magyarok a győri sztárcsapatban. Veszprémben két kivételtől – Nagy László, Lékai Máté – eltekintve tavasszal nem szerepelt meghatározó magyar kézilabdázó az egyébként ütőképes keretben, Nagy visszavonulása és Lékai sérülése után pedig megesett, hogy az ősszel magyar játékos nélkül állt ki a csapat, amire addig még nem volt példa a klub történetében. Szegeden sem sokkal jobb a helyzet: a magyarok közül csak Bodó Richárd és Bánhidi Bence alapember.

A legjobb magyar klubokban a többségében külföldi klasszisok foglalkoztatásából egyenesen következett a férfiválogatott szerény teljesítménye. Januárban a dán–német közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a kedvező sorsolása ellenére csak a tizedik helyen végzett az akkor még Csoknyai István és Vladan Matics vezette csapat, így minimálisra csökkent a tokiói olimpiai részvétel esélye. A szövetség azóta változtatott a kapitányi poszton, a férfiszakágért felelős alelnökké avanzsált Nagy László előterjesztése nyomán a korábbi veszprémi sportigazgató, Gulyás István kezébe került az irányítás, az ő munkáját a spanyol Chema Rodríguez segíti a januári Eb-n.

Jelen állás szerint nem tudjuk – de azért valószínűsíthetjük… –, hogy Kim Rasmussen távozik-e a női kézilabda-válogatott éléről. A csapat a dán szakember vezetésével leszerepelt, csak a tizennegyedik helyen végzett a decemberben rendezett világbajnokságon, de a csillagok szerencsés együttállásának (és a korábbi Eb-hetedik helyének) köszönhetően részt vehet a márciusban esedékes olimpiai selejtezőn. Méghozzá hazai pályán, a győri Audi Arénában, ahol a vb-bronzérmes Oroszország, a vb-hatodik Szerbia és Kína lesz majd az ellenfele. A három ellenfélből kettőt meg kell előzni a tokiói részvételhez. Rasmussen itteni jövőjét az is hátrányosan befolyásolja, hogy a kapitány tevékenységét határozatlan ideig felfüggesztette a Nemzetközi Kézilabda-szövetség.

Visszakanyarodva a félig teli pohárhoz: a női utánpótlás-válogatottak évek óta szállítják az érmeket – többnyire aranyakat – a világversenyekről: 2019 nyarán az U19-es Európa-bajnokságot, 2018-ban a junior-világbajnokságot nyerték meg a magyar lányok. Elvileg tehát megvan a fedezet a további sikerekre.

Vízilabda: 2019 a Fradié volt

Rendhagyó módon egy klubcsapat, nem pedig a válogatottak szereplésére fűzzük fel a mögöttünk hagyott esztendő elemzését a magyar vízilabdasportban. Természetesen az FTC-Telekomról beszélünk, amely 2019-ben Pro Reccó-i magaslatokba emelkedett, olyan sikersorozattal kápráztatva el külföldi és hazai rajongóit, amilyet korábban csak a liguriai sztárgárda vitt véghez. Külföldit is említettünk, hiszen a sportág történetének legeredményesebb szakembere, a nagy rivális Pro Reccót trenírozó horvát mágus, Ratko Rudić is deklaráltan a népligetiek csodálóinak – ha nem is szurkolóinak – egyike.

Varga Zsolt – akit a Vízilabdaedzők Világszervezete az olasz Alessandro Campagnával holtversenyben az év trénerének választott meg – az elmúlt két idényben szó szerint mindent megnyert csapatával. Kezdődött 2018-ban az Európa-kupával, folytatódott a magyar bajnoksággal, a Magyar Kupával, a magyar és a LEN Szuperkupával, majd tavaly folytatódott utóbbi négy trófea megvédésével s a Bajnokok Ligája-serleg megszerzésével. A nyáron az addig is bivalyerős keret a görög világklasszis Jannisz Funtulisz, a Szolnokról érkező balkezes Zalánki Gergő és a kanadai Nicolas Constantin-Bicari érkezésével izmosodott tovább, olyannyira, hogy alkalmanként nem is egy, hanem két magyar válogatott játékost kell kihagynia Vargának az adott mérkőzésre nevezett pólósok közül. Ugyancsak az ősz szívet melengető fejleménye volt egy másik fradista Varga, a sportág Paganinijeként is emlegetett Dénes megkoronázása a Total Waterpolo szaklap Év játékosa szavazásán.

Varga Dénes és a Ferencváros tavaly mindent vitt
Fotó: Varga Dénes és a Ferencváros tavaly mindent vitt Fotó: Nemzeti Sport/Madar Dávid

Válogatott szinten két negyedik hely a mérleg az esztendő csúcseseményén, a kvangdzsui világbajnokságon. Ez még elfogadható – főleg a férfiaknál, gyakorlatilag az ujjtörést szenvedő klasszis, Varga „Dumi” nélkül –, de semmiképpen sem kiemelkedő szereplés; évek óta rendezőelv a honi pólóban, hogy a mindenkori szövetségi kapitánynak az első négy között kell végeznie az adott év legjelentősebb nemzetközi eseményén, ellenkező esetben megkérdőjeleződik a szövetségi kapitány pozíciója. Ezen az alapon Märcz Tamás, illetve Bíró Attila állását nem fenyegeti veszély, bár egyikük sem lenne boldog hasonló helyezéssel a közelgő tokiói olimpián.

Ahová még meg kell váltani a menetjegyet, hiszen a vb-negyedik hely ehhez kevés volt – itt a lehetőség a január 12-én kezdődő budapesti Eb-n, egy-egy aranyéremmel, esetleg a már kvalifikált válogatottak mögötti második, netán harmadik helyezéssel. Annyit feltétlenül meg kell említeni, hogy a hölgyek ősszel kitettek magukért a világligában az örök mumus oroszok és az Eb-ezüstérmes görögök idegenbeli legyőzésével, és a férfiak is megmutatták oroszlánkörmeiket áprilisban, Zágrábban az Európa-kupa megnyerésével az akkor még vb-címvédő horvátok 10-8-as legyőzésével.

Kosárlabda: boldogság és csalódás

Keserédes évet zárt a női kosárlabda-válogatott. A Szerbiában rendezett Európa-bajnokságon előzetesen a tizenhat közé jutás volt a cél, a negyeddöntőről legfeljebb nagyon halkan beszéltek a vezetők, ehhez képest a csapat a Nisben játszott csoportkört az élen zárta úgy, hogy a jóval esélyesebb Szlovéniát és Olaszországot legyőzve már két kör után biztossá vált az elsősége. Az utolsó, törökök elleni találkozón már az egypontos vereség is belefért, Székely Norbert nem az eredményt tartotta fontosnak, hanem azt, hogy mindenki nagyjából azonos időt a pályán tölthessen. Az az első hely ráadásul azzal járt, hogy a válogatott egyenesen a negyeddöntőbe jutott, nem kellett játszania a nyolcba kerülésért, ami komoly bravúrnak számított. A tét ekkor nőtt meg igazán, mert az Eb első hat helyezettje vehet részt az olimpiai selejtezőn, így egy győzelem már ezt a lehetőséget jelentette volna. Sajnos csak volna, mert a csapat, az Eb-n a leggyengébb teljesítményét nyújtva, 62-59-re kikapott Nagy-Britanniától, majd a hatodik helyért vívott találkozón 72-56-ra Belgiumtól is vereséget szenvedett. A nyolcadik helyezés boldogság, az olimpiai selejtező kihagyása csalódás volt, a bravúrhoz tehát társult némi hiányérzet.

Novemberben a hölgyek már megkezdték a következő Európa-bajnokság selejtezőit is Szlovákiával és Hollandiá­val egy csoportban. Eddig itt is felemás a mérleg: Amszterdamban vereség, Sopronban győzelem a szlovákok ellen, folytatás csak novemberben. És ha már Sopron: a város együttese veretlenül nyerte meg a bajnokságot és a Magyar Kupát is, ráadásul 2018-hoz hasonlóan ismét beverekedte magát az Euroliga négyes döntőjébe, amelyet ugyancsak ismét sikeresen meg is rendezett. Az előző évi ezüstérem után most meg kellett elégednie a negyedik hellyel, majd a nyáron távozott a sikeredző Roberto Iníguez, a klub elengedte a sztárlégiósok zömét is azért, hogy a magyar játékosok több lehetőséget kapjanak. A nőkről szólva muszáj megemlíteni, hogy az U18-as csapat Eb-, a 3×3-as pedig vb-ezüstérmet szerzett, utóbbi ennek köszönhetően a tavasszal harcba szállhat az olimpiai részvételért.

A férfiválogatottnak csupán februárban akadt dolga. Olaszországban nyernie kellett volna, hogy esélye maradjon a világbajnoki részvételre, ám ez nem jött össze, három nappal később viszont szép eredménnyel, Horvátország legyőzésével búcsúzott a selejtezőktől. A következő sorozat, amelynek az Eb-részvétel a tétje, februárban kezdődik, a magyar együttes a címvédő Szlovéniával, Ukrajnával és Ausztriával küzd meg érte.

A bajnoki cím a rájátszást veretlenül végigjátszó Falco-Vulcano KC Szombathelyé lett. A csapat nekiveselkedett a Bajnokok Ligája selejtezőinek is, és bravúrosan teljesítve megnyerte a román Oradea (Nagyvárad) és a lett Ventspils elleni párharcokat. Önmagában a csoportkörbe jutás is megsüvegelendő tett volt, ám a Falco ezt megtetézte azzal, hogy kilenc forduló után – öttel a csoportkör vége előtt – hazai pályán veretlenül maradva a továbbjutást érő negyedik helyen várja a folytatást.

Jégkorong: a kijózanodás éve

A kijózanodás éve volt 2019 a magyar jégkorong férfiszakágában (tavaly óta már indokolt a megkülönböztetés).

Korábban rendre egy-egy balszerencsés mérkőzéssel vagy éppen egy-egy kulcsjátékos hiányával magyarázhattuk a bizonyítványt: éppen miért nem sikerült feljutni a férfiaknak a világbajnoki elitbe, az áhítattal emlegetett A csoportba. Mert a tendencia azt sugallta, a magyar hoki egyre fejlődik, s csak idő kérdése, hogy nem csupán szórványosan – mint 2008-ban Szapporóban és 2015-ben Krakkóban – kerül fel az elitbe, hanem hamarosan állandó helyet követel magának a legjobbak között. A Nurszultanban megrendezett 2019-es vb romba döntötte ezt az illúziót. A magyar válogatott egyetlen mérkőzést nyert meg, a Litvánia elleni győzelemmel legalább biztosította a bennmaradást a világbajnoki második osztályban, a divízió I/A-ban. A négy vereséget még fájóbbá tette, hogy a mieinknek esélyük sem volt. A Koreai Köztársaságtól 5-1-re, Fehéroroszországtól és Kazahsztántól 3-1-re, a mumustól, Szlovéniától pedig 6-0-ra kaptak ki. Az ötödik hely azért is volt kijózanító, mert a 2018–19-es idénynek nagy reményekkel vágott neki a magyar jégkorong. Két csapatunk, a DVTK és a MAC bebocsátást nyert a szlovák bajnokságba, így abban bíztunk, hogy – a több mint évtizede Ausztriában szereplő Fehérvárral együtt – a válogatott játékosok olyan minőségi terhelést kapnak, amiből majd a nemzeti csapat is profitál. Nos, ez a terv mondott csődöt.

A 2019–20-as évadnak ugyanebben a bajnoki rendszerben vágtak neki a magyar klubok, a válogatottnál azonban érezhető a változás szele. A finn kapitánnyal, Jarmo Tolvanennel az élen a stáb a két felkészülési tornán nem számított a tengerentúlról honosított játékosokra, s lehetőséget adott a magyar fiataloknak. A számvetés a világbajnokságon jön majd el, amelyet 2020-ban Ljubljanában rendeznek.

Az események sorából említést érdemel, hogy a Ferencváros huszonhárom év után ismét megnyerte a bajnokságot, sőt a nemzetközi porondon, a Kontinentális Kupában is megállta a helyét.

A magyar hoki 2019-től mindenképpen már csak a hölgyekkel együtt teljes. A férfiak korábbi sikerkapitánya, Pat Cortina vezérletével a lányok hazai pályán feljutottak az A csoportba, amely csupán tíz csapatot számlál.

Nagy kaland lesz április elején a vb a sportág hazájában, Kanadában.

Röplabda: visszaestek a hölgyek

Mosoly, derű, vereség. Sajnos így jellemezhetjük női röplabda-válogatottunk szereplését a 2019-es – részben hazai rendezésű – Európa-bajnokságon. A négy közül a C csoport küzdelmeinek Budapest adott otthont. A belga Jan de Brandt vezette együttesnek jó volt a sorsolása, hiszen először egy úgynevezett felhozó meccset játszott Észtországgal, utána következtek az éles meccsek. A Románia elleni vereség már előrevetítette, hogy túl sok jóra nem számíthatunk, és sajnos így is lett: simán kikaptunk Azerbajdzsántól, Horvátországtól és Hollandiától is.

Emlékezetes, hogy 2015-ben, az akkor még csupán tizenhat csapat részvételével megrendezett Eb-n a magyar lányok bejutottak a legjobb 12 közé. Azóta a röplabda bekerült a taokörbe, megnyílt a pénzcsap, tele lett a bajnokság légiósokkal, a Vasas feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, csak éppen a válogatott, ahelyett hogy fejlődött volna, visszaesett. Ki érti ezt?!

Férfivonalon hatalmas lemaradást kellene behozni, a csapat sajnos érdemi esély nélkül maradt le az Eb-ről. Hosszú évek kitartó munkája kell ahhoz, hogy legalább az európai középmezőnyben megvessük a lábunkat.