A fülembe cseng az oroszok elleni nyitómeccs előtt csipkelődő önkéntesek cinikus kacaja; a maguk módján vicces kedvükben levő svédek már a stockholmi helyosztókon láttatták a magyar válogatottat – aztán ki tudja, a végén még igazuk lesz.
Nem érdemes előreszaladni az időben, még négy meccs vár Gulyás István csapatára a középdöntőben, s ezt a négy esélyt (de leginkább a szlovénok elleni mérkőzést) kell megragadni az olimpiai selejtezőn való részvétel érdekében. Mielőtt rátérnénk az esélyekre, nem árt rögzíteni, hogy nem csak a laikus önkéntesek fantáziáját birizgálta a magyarok nem várt jó szereplése, exponenciálisan nő a külföldi szakírók, televíziós stábok jelenléte a magyarok kötelező sajtónapján. Korábban beszámoltunk arról, hogy a támadójátékért felelős Chema Rodríguez kedvéért spanyol újságírók is érkeztek a helyszínre. Már nemcsak a korábbi világklasszis, Nagy László és Gulyás István szövetségi kapitány (utóbbi szereti elhessegetni az olimpiai selejtező gondolatát) érdekes, hanem például a fradista sötét lóért, Nagy Bencéért is kapkodnak a nemzetközi média képviselői.
Tegnap kiköltözött a már kiesett dán és orosz csapat a malmői hotelből, becsekkolt a norvég, a portugál és a szlovén kontingens. Jó ismerősünk, a korábbi magyar, jelenlegi szlovén kapitány, Ljubomir Vranjes bezárkózott a Slovenija felirattal ellátott szobába, egyszer-kétszer kikukucskált, de nem jött elő. Ugyan ki akarna az ő helyében szóba állni a magyar újságírókkal?
Máthé Dominik a fiatalság, bolondság jegyében nagyon határozottan közölte, hogy ha a világbajnok Dánia ellen döntetlen lett a vége, akkor ide nekünk az oroszlánt is. Miért is féljünk Norvégiától? Valahogy így voltak ezzel a magyar szurkolók, akik, rázendítve a Ria, ria, Hungáriára, szinte megrohamozták a csapatszállást. A recepciós grimaszait elnézve errefelé még nem láttak ilyet, a játékosok pedig tudták a dolgukat, lementek a hallba köszönteni a drukkereket.
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
Változnak az idők, az Európa-bajnokságra való elutazás előtt hangoztatott „tapasztalatlanság” és „rutinszerzés” ma már legfeljebb elterelő kommunikációs hadműveletnek tűnnek. A tét immár nem csak az, hogy ifjabb Rosta Miklós és társai nemzetközi tornán vérteződjenek fel tapasztalattal, reális forgatókönyv az olimpiai selejtezőn való részvétel kiharcolása.
