Ha Dárdai is beszáll…

Koronás Antal alaptermészete szerint kényelmes ember volt, de ha versenyszagot érzett, akkor képes volt megfeszülni.

Ha valaki látja, azt gondolja, gólt szerzett, s azt ünnepli. Koronás Antal az égre emelte a tekintetét, a levegőbe csapott s – bár kicsit csoszogósra sikeredett a mozdulat – még szökkent is egyet. – Megcsináltam! – kiáltott fel hangtalanul. A bizonyosság kedvéért nem csupán lehajolt, térdre is ereszkedett, így győződött meg róla, igen, nem tévedett: apró, cérnavékony hajtásokkal, de kikelt a sárgarépa. Pedig a szomszédja óvta tőle. Azt mondta, vessen borsót, zöldbabot, palántázzon zellert, karalábét, tököt, paradicsomot, paprikát, bármit, csak petrezselyemmel és murokkal – így mondta, amiből Koronás arra következtetett, hogy a szomszédnak erdélyi felmenői lehetnek – ne próbálkozzon.

Koronás Antal alaptermészete szerint kényelmes ember volt, de ha versenyszagot érzett, akkor képes volt megfeszülni. Érezte, itt a visszavágás lehetősége a szomszédnak. Bár belesajdult a dereka, többször is két ásónyom mélységben átforgatta, aprólékosan kigyomlálta a földet, s még a felesége virágládájából is csent hozzá, hogy termékenyebbé tegye a talajt, mielőtt elvetette az apró répamagokat. Három héten át öntözte, mindig csak annyira, hogy nedves legyen, ha gyomot látott kihajtani, azt – mintha tolvajt csípne nyakon – két ujja közé fogva tépte ki. S most, a győzelem semmi máshoz nem hasonlítható édes, mámoros érzése szállta meg. Emelkedett lelkiállapotát igyekezett aprópénzre váltani, azzal az elhatározással indult a parkba, hogy ne forintos, hanem kétforintos alapon ultizzanak. Meglepetésére már folyt a játék, csak éppen nem ulti, hanem sakk.

– Ez is sport – szögezte le kérdés nélkül Kancsó Miki, aki Isten tudja, honnan került elő. Majd sakkot adott Szívkirálynak, aki valamiért azt gondolta, a betli sakkban is célravezető taktika, s Kancsó Miki egyetlen figuráját sem ütötte még le.

Koronás előbb Freecyre, majd Tökfilkóra pillantott támogatást remélve, de előbbi azzal kínlódott, hogy a viharos szélben valahogy végre rágyújtson, utóbbi pedig újabb szokásaként az okostelefonját – amelyet Koronás még mindig babonás tisztelettel figyelt – babrálta.

– Na, mától végre rendesen edzenek a csapatok! – szólt sztentori hangon Koronás, abban a reményben, hátha az NB I híreivel felcsigázza a többiek érdeklődését. Rá sem bagóztak, helyesebben Tökfilkó epésen megjegyezte:

– A Csányi még mindig nem mondott semmit. Nem tudom, mire vár az MLSZ.

– Sakkra! – rikkantotta Kancsó Miki, miközben a futójával reménytelen helyzetbe kergette a világos királyt.

– Már csak a Dózsa nem akar edzeni – próbálkozott Koronás, de erre sem érkezett reakció.

– A mindenit! – kiáltott fel egyszer csak Tökfilkó.

Kérdőn néztek rá.

– Lehet, hogy a Katinka egyedül megfordítja a meccset!

– Mondd már! Mi van? – fordult felé Freecy, majd akkorát szívott a cigiből, hogy felizzott a dohány.

– Azzal, hogy ő is aláírta a székely autonó­miát, egy nap alatt százezerrel megugrott a szavazatok száma. Nézzétek – mutatta a telefonját –, most 463 826-ot mutat a számló. Ráfrissítek, s – hoppá! – máris 464 074! Figyelem, percenként durván százzal nő.

– Az óránként hatezer, egy nap alatt, ha éjszaka is pörög, 144 000 – számolt hangosan Koronás.

– S mennyi kell? – kérdezte érdeklődve Freecy, pedig amióta elsorvadt a MIÉP, egyszer sem ment el szavazni.

– Egymillió, kedd éjfélig.

– Katinka későn nyitotta meg a hajrát – legyintett Koronás. Majd, hogy ne vegye a barátja kedvét, hozzátette: – Ha csak nem száll be Nyilasi, Egerszegi…

– S Dárdai! – kapott az ötleten Tökfilkó. – Ő ráadásul székely.

Kancsó Miki éppen beadta a mattot, Szívkirály dühödten indítványozta, inkább zsugázzanak, Tökfilkó azonban drukkolt tovább: – Már 465 469! A sportolók megfordítják!