Lila-fehérben: épség, erő, egyetértés

Az Újpesti Torna Egylet 1885-ös megalakulásával a harmadik legrégebbi magyar sportklub. Június 16-án ünnepli 135. születésnapját a patinás egylet, miközben labdarúgói élet-halál harcukat vívják. A rég- és közelmúlt azonban bővelkedik a dicsőséges eseményekben.

Téli kajak-kenu edzés az Újpesti Dózsa tanmedencéjében, 1977 Fotó: Fényes Tamás Forrás: MTI

A Selmecbányai Műegyetemi Atlétikai és Football Clubot (SMAFC) 1860-ban alapították – amikor Trianon után az egyetem átköltözött Selmecbányára, Soproni lett belőle –, a Nagykanizsai Torna Egyletet (NTE) pedig 1866-ban. Ezt a két patinás egyletet követi az UTE, amely június 16-án ünnepli 135. születésnapját. Ám hogy lesz-e ok az ünneplésre, az nagyban függ attól is, miképpen abszolválja a hajrát a futballcsapat az NB I-ben, és elkerüli-e a kiesést. (Azt persze nem árt leszögezni, hogy az Újpest FC és az UTE sportklub két külön entitás.)

Az „ősiség” vitathatatlan, az elmúlt 135 évben felhalmozott húsz futballbajnoki cím is, amellyel harmadik a listán a Fradi (30) és az MTK (23) mögött, nem beszélve a közel félszáz újpesti olimpiai bajnokról, akik között ötszörös aranyérmes is található személyében – igaz, abból az ötből az első két érmet Londonban még a Bp. Honvéd színeiben szerezte, de a legendás Gyarmati Dezső is kettőt az Újpesti Dózsa pólósaként érdemelt ki a háromból Helsinkiben és Melbourne-ben.

Az Újpesti Torna Egyletet néhány újpesti ­fiatalember alapította 1885 tavaszán. Minthogy a testedzést ekkoriban hazánkban a torna­sport jelentette, ezért természetes volt, hogy az újpesti sportolók első tömörülése e sport jegyé­ben ment végbe. Goll János kereskedelmi iskolai tanár lakásán, az újpesti Deák utcában immár nem először jöttek össze legjobb barátai, név szerint Berényi Antal, Székely-Sonnenfeld Ábris és Ugró Gyula, koccintásra emelték poharukat. A nagy és szép vállalkozásra ittak, most még csak ők négyen. Ezzel indult az UTE családi időszámítása.

A hivatalos zászlóbontásra valamivel később került sor. Húsz lelkes ifjú 1885. június 16-án a piactéri iskola egyik tantermében kimondta az Újpesti Torna Egylet megalakulását. A rövi­desen csatlakozó tagok száma mind­össze 78 volt. Ennyien fogadták el a klub jelszavát: épség, erő, egyetértés. Megdöbbentően hasonlít ehhez az örök rivális – sokszor ellenség –, az 1899-ben alakult FTC mottója: erkölcs, erő, egyetértés.

Tizennégy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a labdarúgás is erőre kapjon az akkor még vidéknek számító Újpesten. 1899. december 31-én, szilveszter napján az újpesti Gyár utca 31. szám alatt megalakult az Újpest Football Club, színe az anyaegyesülethez hasonlóan a lila-fehér lett. Az Újpest első aranykora a harmincas években jött el, amikor – többek között Guttmann Béla irányításával – öt bajnoki címet szerzett a klub, és egyszer sem szorult le a dobogóról. Olyan gigászok rúgták a bőrt lila-fehérben, mint Zsengellér Gyula, Szűcs György, Szalay Antal, Balogh I István és Vincze Jenő, az 1938-as vb-ezüstérmes válogatott oszlopos tagjai. Zsengellér Gyulának az 1938–1939-es bajnokságban 26 mérkőzésen szerzett 56 gólja a mai napig országos csúcs, ugyanis rajta kívül senki sem haladta meg a meccsenkénti kettes gólátlagot, még a legendás Deák „Bamba” sem, aki a 66, illetve 59 gólját jóval több meccsen érte el.

A folytonosságot a második világháború sem szakította meg, Zsengellér még ontotta a gólokat 1947-es emigrálásáig, Nagymarosi Mihály, Szűcs Sándor, Szusza Ferenc, Várnai Lajos, Nyers István voltak a háború utáni első három bajnokságot megnyerő Újpest sztárjai. Guttmann Béla akkor is részese volt edzőként egy bajnoki címnek, és ha nem csinálnak Dózsát a klubból, akkor ki tudja, meddig tarthatott volna az aranykorszak. Nem beszélve arról, hogyha nem üt be a második világháború és nem vesznek kárba a zseniális Nagymarosi vagy a még zseniálisabb Szusza legszebb évei…

A harmadik aranykor 1969 és 1979 között köszöntött be Baróti Lajos, majd Várhidi Pál edzősége alatt, a kilenc aranyérem azóta is megismételhetetlen bravúr. A csapat neve ekkor Újpesti Dózsa, a sztárok Solymosi Ernő, Noskó Ernő, Dunai III Ede, Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor, Tóth András, Törőcsik András és Fekete László. No meg Tóth Zoltán, a briliáns tehetségű kapus, aki az 1979-es bajnoki cím fő részese volt, és alighogy átvette az aranyérmet, meg sem állt San Diegóig.

Téli kajak-kenu edzés az Újpesti Dózsa tanmedencéjében, 1977
Fotó: Fényes Tamás / MTI

Eközben – a futballon kívül – számos sportágban aratták a sikereket az újpesti hősök. Az UTE első olimpiai bajnokai vízilabdázók voltak, az 1932-ben és 1936-ban aranyérmes vízilabda-válogatott gigászai: Barta István, Halassy Olivér, Németh János (Jamesz), Bozsi Mihály és Kutasi György, közülük Németh, a kor legjobb pólósa és Halassy kétszer is a dobogó tetejére állt. Ugyancsak 1932-ben lett olimpiai bajnok a kardvívó Kabos Endre és a birkózó Kárpáti Károly, és Kabos Berlinben is megvédte címét.

A háború utáni idők hősei közül kiemelkedik Gyarmati Dezső, Fábián László (az első magyar kajakos olimpiai bajnok), Zsivótzky Gyula, a kétszeres aranyérmes Szabó Bence, Gyurta Dániel és természetesen Kozák Danuta, aki még Tokióban is gyarapíthatja érmei számát.

Már ha megrendezik az olimpiát.

Vészhelyzet a Stadionban

Az utóbbi négy évtized sovány futballmérlege két bajnoki cím (1990, 1998), de az élvonalbeli tagság 1912 óta szakadatlan. Most még. A csapatot hét éve irányító Nebojša Vignjević június elsején lemondott, a vezetőedzői posztot addigi segítőjére, Predrag Roganra testálva. (A szerb szakember bemutatkozása jól sikerült, a szombaton a Honvéd felett aratott 1-0-s győzelemmel lélegzethez jutott a csapat.)

Vészhelyzet van, ahogy az a három újpesti legendával folytatott beszélgetésünkből kiderül. Közülük az első Tóth András. Az elegáns, ballábas karmester 55 éve tagja az egyesületnek, 301 bajnoki mérkőzést játszott lila-fehérben és tizenhétszer volt válogatott. „Ilyen múlttal roppant nehéz átélni azt a vergődést, ami Újpesten folyik. Egyszer a klub technikai vezetőjeként már tapasztaltam ilyet, amikor a Hatvannal osztályozót játszottunk. Akkor azt mondtam magamban, soha többé ne legyen ilyen, de most mégis bekövetkezett az, amitől féltünk” – mondja. Véber György a legutóbbi két – 1990-es és 1998-as – bajnokcsapat vezéregyénisége volt, több mint harminc éve tartozik a klubhoz, kétszáznál is több bajnoki meccsen lépett pályára, jelenleg az U19-es csapat edzője. Ő talán még nehezebben éli meg azt, ami az első csapattal történik. A 75 éves Noskó Ernő szavai mellbevágóak: „Szörnyű, csak ennyit tudok mondani. Régebben szegény Göröccsel, manapság Tóth Andrissal, Dunai Edével, Véber Gyuriékkal járok ki a meccsekre. Nincs játékos! Néztem az 1-0-ra elveszített kisvárdai meccset, hát nem rúgnak kapura! Milyen csatársor az, amelyik nem rúg kapura? Tologatják hátul a labdát, ez nem foci! Nekem pláne szörnyű, mert én olyan csapatban játszottam, ahol négy, öt, hat gólt rúgtak a csatárok. A nézők még le sem ültek, és már 2-0-ra vezettünk! Ha kiesnénk, azt talán nem is élném túl.”

Sokkoló szavak. Kérdés, a mai újpestiek, Pajović, Ristevski, Pauljević, Bureković, Nwobodo, Traoré, Calcan, Sedláček, Onovo, Perošević tudatáig és főleg szívéig eljutnak-e egyáltalán.