Lila-fehérben: épség, erő, egyetértés

Az Újpesti Torna Egylet 1885-ös megalakulásával a harmadik legrégebbi magyar sportklub. Június 16-án ünnepli 135. születésnapját a patinás egylet, miközben labdarúgói élet-halál harcukat vívják. A rég- és közelmúlt azonban bővelkedik a dicsőséges eseményekben.

Téli kajak-kenu edzés az Újpesti Dózsa tanmedencéjében, 1977 Fotó: Fényes Tamás Forrás: MTI

A Selmecbányai Műegyetemi Atlétikai és Football Clubot (SMAFC) 1860-ban alapították – amikor Trianon után az egyetem átköltözött Selmecbányára, Soproni lett belőle –, a Nagykanizsai Torna Egyletet (NTE) pedig 1866-ban. Ezt a két patinás egyletet követi az UTE, amely június 16-án ünnepli 135. születésnapját. Ám hogy lesz-e ok az ünneplésre, az nagyban függ attól is, miképpen abszolválja a hajrát a futballcsapat az NB I-ben, és elkerüli-e a kiesést. (Azt persze nem árt leszögezni, hogy az Újpest FC és az UTE sportklub két külön entitás.)

Az „ősiség” vitathatatlan, az elmúlt 135 évben felhalmozott húsz futballbajnoki cím is, amellyel harmadik a listán a Fradi (30) és az MTK (23) mögött, nem beszélve a közel félszáz újpesti olimpiai bajnokról, akik között ötszörös aranyérmes is található Kozák Danuta személyében – igaz, abból az ötből az első két érmet Londonban még a Bp. Honvéd színeiben szerezte, de a legendás Gyarmati Dezső is kettőt az Újpesti Dózsa pólósaként érdemelt ki a háromból Helsinkiben és Melbourne-ben.

Az Újpesti Torna Egyletet néhány újpesti ­fiatalember alapította 1885 tavaszán. Minthogy a testedzést ekkoriban hazánkban a torna­sport jelentette, ezért természetes volt, hogy az újpesti sportolók első tömörülése e sport jegyé­ben ment végbe. Goll János kereskedelmi iskolai tanár lakásán, az újpesti Deák utcában immár nem először jöttek össze legjobb barátai, név szerint Berényi Antal, Székely-Sonnenfeld Ábris és Ugró Gyula, koccintásra emelték poharukat. A nagy és szép vállalkozásra ittak, most még csak ők négyen. Ezzel indult az UTE családi időszámítása.

A hivatalos zászlóbontásra valamivel később került sor. Húsz lelkes ifjú 1885. június 16-án a piactéri iskola egyik tantermében kimondta az Újpesti Torna Egylet megalakulását. A rövi­desen csatlakozó tagok száma mind­össze 78 volt. Ennyien fogadták el a klub jelszavát: épség, erő, egyetértés. Megdöbbentően hasonlít ehhez az örök rivális – sokszor ellenség –, az 1899-ben alakult FTC mottója: erkölcs, erő, egyetértés.

Tizennégy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a labdarúgás is erőre kapjon az akkor még vidéknek számító Újpesten. 1899. december 31-én, szilveszter napján az újpesti Gyár utca 31. szám alatt megalakult az Újpest Football Club, színe az anyaegyesülethez hasonlóan a lila-fehér lett. Az Újpest első aranykora a harmincas években jött el, amikor – többek között Guttmann Béla irányításával – öt bajnoki címet szerzett a klub, és egyszer sem szorult le a dobogóról. Olyan gigászok rúgták a bőrt lila-fehérben, mint Zsengellér Gyula, Szűcs György, Szalay Antal, Balogh I István és Vincze Jenő, az 1938-as vb-ezüstérmes válogatott oszlopos tagjai. Zsengellér Gyulának az 1938–1939-es bajnokságban 26 mérkőzésen szerzett 56 gólja a mai napig országos csúcs, ugyanis rajta kívül senki sem haladta meg a meccsenkénti kettes gólátlagot, még a legendás Deák „Bamba” sem, aki a 66, illetve 59 gólját jóval több meccsen érte el.

A folytonosságot a második világháború sem szakította meg, Zsengellér még ontotta a gólokat 1947-es emigrálásáig, Nagymarosi Mihály, Szűcs Sándor, Szusza Ferenc, Várnai Lajos, Nyers István voltak a háború utáni első három bajnokságot megnyerő Újpest sztárjai. Guttmann Béla akkor is részese volt edzőként egy bajnoki címnek, és ha nem csinálnak Dózsát a klubból, akkor ki tudja, meddig tarthatott volna az aranykorszak. Nem beszélve arról, hogyha nem üt be a második világháború és nem vesznek kárba a zseniális Nagymarosi vagy a még zseniálisabb Szusza legszebb évei…

A harmadik aranykor 1969 és 1979 között köszöntött be Baróti Lajos, majd Várhidi Pál edzősége alatt, a kilenc aranyérem azóta is megismételhetetlen bravúr. A csapat neve ekkor Újpesti Dózsa, a sztárok Solymosi Ernő, Noskó Ernő, Dunai III Ede, Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor, Nagy László, Tóth András, Törőcsik András és Fekete László. No meg Tóth Zoltán, a briliáns tehetségű kapus, aki az 1979-es bajnoki cím fő részese volt, és alighogy átvette az aranyérmet, meg sem állt San Diegóig.

Téli kajak-kenu edzés az Újpesti Dózsa tanmedencéjében, 1977
Fotó: Fényes Tamás / MTI

Eközben – a futballon kívül – számos sportágban aratták a sikereket az újpesti hősök. Az UTE első olimpiai bajnokai vízilabdázók voltak, az 1932-ben és 1936-ban aranyérmes vízilabda-válogatott gigászai: Barta István, Halassy Olivér, Németh János (Jamesz), Bozsi Mihály és Kutasi György, közülük Németh, a kor legjobb pólósa és Halassy kétszer is a dobogó tetejére állt. Ugyancsak 1932-ben lett olimpiai bajnok a kardvívó Kabos Endre és a birkózó Kárpáti Károly, és Kabos Berlinben is megvédte címét.

A háború utáni idők hősei közül kiemelkedik Gyarmati Dezső, Fábián László (az első magyar kajakos olimpiai bajnok), Zsivótzky Gyula, a kétszeres aranyérmes Szabó Bence, Gyurta Dániel és természetesen Kozák Danuta, aki még Tokióban is gyarapíthatja érmei számát.

Már ha megrendezik az olimpiát.

Vészhelyzet a Stadionban

Az utóbbi négy évtized sovány futballmérlege két bajnoki cím (1990, 1998), de az élvonalbeli tagság 1912 óta szakadatlan. Most még. A csapatot hét éve irányító Nebojša Vignjević június elsején lemondott, a vezetőedzői posztot addigi segítőjére, Predrag Roganra testálva. (A szerb szakember bemutatkozása jól sikerült, a szombaton a Honvéd felett aratott 1-0-s győzelemmel lélegzethez jutott a csapat.)

Vészhelyzet van, ahogy az a három újpesti legendával folytatott beszélgetésünkből kiderül. Közülük az első Tóth András. Az elegáns, ballábas karmester 55 éve tagja az egyesületnek, 301 bajnoki mérkőzést játszott lila-fehérben és tizenhétszer volt válogatott. „Ilyen múlttal roppant nehéz átélni azt a vergődést, ami Újpesten folyik. Egyszer a klub technikai vezetőjeként már tapasztaltam ilyet, amikor a Hatvannal osztályozót játszottunk. Akkor azt mondtam magamban, soha többé ne legyen ilyen, de most mégis bekövetkezett az, amitől féltünk” – mondja. Véber György a legutóbbi két – 1990-es és 1998-as – bajnokcsapat vezéregyénisége volt, több mint harminc éve tartozik a klubhoz, kétszáznál is több bajnoki meccsen lépett pályára, jelenleg az U19-es csapat edzője. Ő talán még nehezebben éli meg azt, ami az első csapattal történik. A 75 éves Noskó Ernő szavai mellbevágóak: „Szörnyű, csak ennyit tudok mondani. Régebben szegény Göröccsel, manapság Tóth Andrissal, Dunai Edével, Véber Gyuriékkal járok ki a meccsekre. Nincs játékos! Néztem az 1-0-ra elveszített kisvárdai meccset, hát nem rúgnak kapura! Milyen csatársor az, amelyik nem rúg kapura? Tologatják hátul a labdát, ez nem foci! Nekem pláne szörnyű, mert én olyan csapatban játszottam, ahol négy, öt, hat gólt rúgtak a csatárok. A nézők még le sem ültek, és már 2-0-ra vezettünk! Ha kiesnénk, azt talán nem is élném túl.”

Sokkoló szavak. Kérdés, a mai újpestiek, Pajović, Ristevski, Pauljević, Bureković, Nwobodo, Traoré, Calcan, Sedláček, Onovo, Perošević tudatáig és főleg szívéig eljutnak-e egyáltalán.