Tizenhárom szakember állította össze a tízes listáját, és a hagyományokból, az eredményekből adódóan volt kénytelen több kedves, veretes nevet lehagyni róla, mint amennyit felírhatott rá. Az első helyezettek mindenkinél tíz pontot kaptak, onnan egyesével haladva a tizedikek egy pontjáig. Mindezek alapján alakult ki a végső sorrend: 1. Gódorné Nagy Mariann 99 pont, 2. Görbicz Anita 97, 3. Sterbinszky Amália 96. Előző játékunk, A pólósok pólósa dobogója így festett: 1. Faragó Tamás 78, 2. Kásás Tamás 75, 3. Gyarmati Dezső 74. Ugyanaz a kiélezett verseny, alig érzékelhető különbség; mint amikor a kapufáról kifelé vagy befelé pattan a labda. (Az abszolút számok a vízilabdásoknál azért kisebbek, mert 11 tagú volt a zsűri.) Mégsem szerencse dolga, hogy így alakult, a szavazók napokig tépelődtek a válaszokon. Egyikük kijelentette, háborítatlan nyugdíjas éveit zavartuk meg felkérésünkkel, de örömmel tett eleget neki, és reméli, nem lőtt nagyon mellé. Most megnyugodhat: majdnem tökéletesen célba talált.
Sterbinszky Amália dobogós helyezése is vitathatatlan. Már feltűnésekor teljes fegyverzetben mutatkozott meg, a szakmából és a sportági közvéleményből egyszerre szakadt fel a sóhaj: végre itt van, aki megváltja majd a magyar női kézilabdát! Amália be is teljesítette e reményt. Az 1970-es évek „bronzkorában” az 1976-os montreali olimpia, valamint három világbajnokság egyaránt 3. helyezésének vezéralakja lett. Harminckét esztendősen a hazai vb-ezüsttel és a BL-előd BEK megnyerésével teljesedett be a pályafutása. Klubszinten a Ferencvárossal robbant be, így nem kis felzúdulás követte elhatározását, hogy a Vasasba igazol. Hiszen a bajnokcsapatot hagyta ott – igaz, a majdani bajnokért. A Vasas 1972-ig egyetlen egyszer sem zárt a tabella élén, onnantól fogva bezzeg zsinórban tizenegyszer! Elhódította a XX. század legjobb női játékosa megtisztelő címet, ám e dicsőség már a távolban érte, miután Dániába ment férjhez. Helsingörbe, Hamlet városába igazolt, de ez nem tragédia, hiszen így is örökre a magyar kézilabdakincs része.