Mivel az alakuló transzfer természetesen kiszivárgott, Figo első számú közellenség lett Barcelonában, halálos fenyegetéseket kapott ő maga és akkor még csak élettársa, a szépséges svéd modell, Helen Svedin és két kislányuk is. (Később született egy harmadik is.) Figo maradni akart, de ment is volna, nem tudta, hogyan döntsön, hát elvonult családjával Szardínia szigetére. Pérez Veiga és az elnöki tanácsadó Paulo Futre oda is utánamentek, és addig rágták a fülét, amíg beadta a derekát.
Ezzel a klub történetének egyik legdicsőségesebb időszaka vette kezdetét. Felütésnek 2001-ben rögtön megnyerték a bajnokságot, majd 2002-ben Glasgow-ban a BL-t. Gyakorlatilag minden évben igazoltak egy aranylabdást. 2000-ben Figót, 2001-ben Michael Owent, Zidane-t, aztán Ronaldót (a brazilt), Cannavarót, Kakát, Cristiano Ronaldót. A Zidanes y Pavones stratégia sokáig működött (világsztárok plusz saját nevelésű fiatalok), de 2006-ban Pérez lemondott, és három és fél évre visszavonult, hogy a családjával foglalkozzon. Aztán 2009-ben visszatért Ramón Calderón lemondását követően, és megszerezte José Mourinhót, ami ellentmondásos döntésnek bizonyult. De 2014-ben (immár Carlo Ancelottival) ismét BL-t nyertek, majd már Zidane-nal 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is Európa csúcsán álltak. A Madrid lett az első csapat, amely meg tudta védeni a címét a Bajnokok Ligájában, sőt triplázni is tudott.

Jelenleg a Pérez-éra ötödik La Liga-címe van készülőben, ha csütörtök este győz a Madrid, már biztosan aranyérmes. (Győzött, 2-1-re megverte a Villarrealt – a szerk.) Ezenkívül öt BL-trófea, öt klubvilágbajnoki cím, négy európai Szuperkupa, két Király-kupa és öt spanyol Szuperkupa egészíti ki a Pérez-éra mérlegét. Az elnök tizenhárom edzőt fogyasztott el, összesen egymilliárd-nyolcszázharmincmillió eurót költött igazolásokra, miközben a játékoseladásokból ennek alig a fele (959 millió) folyt be. Az öt legdrágább igazolás Gareth Bale (101 millió), Eden Hazard (100 millió), Cristiano Ronaldo (94 millió), Zinedine Zidane (77,5 millió) és James Rodríguez (75 millió). Ebből csak Ronaldo és Zidane teljes siker, Hazard még nem bizonyított, Bale igen is meg nem is, James totális csőd. Felépült a valdebebasi edzőközpont, a Ciudad Deportiva (Sportváros), és épülőben van az új Santiago Bernabéu Stadion több mint egymilliárd euróért.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!