Sterbinszky Amália ma ünnepli a hetvenedik születésnapját

A Vasas és a magyar válogatott átlövője a hetvenes–nyolcvanas évek kiemelkedő egyénisége.

NSO
2020. 09. 29. 12:35
Sterbinszky Amlia
A 250-szeres válogatott játékos a Vasas SC újjáépített Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokának ünnepélyes átadásán Fotó: Máthé Zoltán Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Későn, hatodik osztályos korában kezdett kézilabdázni, ráadásul nem is csak ezzel a sportággal próbálkozott, mégis itt kötött ki Sterbinszky Amália – karrierjét, eredményeit látva jobban nem is dönthetett volna. A maiak kikerekedett szemmel hallgatnák, hogy a Gördülőcsapágyban napi hat órában dolgozott, munkásszállón lakott, de ha ez kellett a sikerhez, meghozta az áldozatot. Elek Gyula figyelt fel rá, és bár a hajdúszoboszlói lány ment volna, a szülőket az edzőnek sem sikerült „megfűznie”, így Sterbinszky a hívás után egy évvel, nagykorúként került Budapestre. Ferencvárosi „átszállással” a Vasas játékosa lett, de mert nem akarták elengedni, egy évig nem játszott éles mérkőzést.

A 250-szeres válogatott játékos a Vasas SC róla elnevezett kézilabdacsarnokának ünnepélyes átadásán
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

– Nem volt mindig könnyű, ám sosem gondolkodtam azon, mi lehet az akadály – nyilatkozta a 250-szeres válogatott játékos a Népsport-melléklet januári számában. Az FTC-vel egyszer, a Vasassal tízszer lett bajnok a korszakos balátlövő, ráadásul utóbbival 1982-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is elhódította. A válogatott olimpiáról és világbajnokságról is hozott érmet (olimpiai bronz 1976-ban, vb-ezüst 1982-ben és három vb-bronz 1971ben, 1975-ben és 1978-ban). – Nehéz kiemelni egyet, mert érzések, hangulatok futnak át rajtam, de persze sokszor beugrik, ahogyan dobogóra állunk valamelyik világversenyen, a BEK-győzelem, netán gólok, amelyek különlegesnek számítottak, mert nem sima felugrásból vagy betörésből szereztem. […] Az ember mindig többet akar, miért nem lett második hely a harmadikból, győzelem az ezüstéremből.

Sterbinszky Dániában fejezte be karrierjét, aztán ott ment férjhez, később a dán női felnőtt- és juniorválogatottat is irányította. A 20. század legjobb magyar játékosának választott klasszis évtizedek óta az északi országban, Helsingörben él. Természetgyógyászattal foglalkozik, klinikája országos hírű, rendre neves vendégek keresik fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.