Végre feljutott a csúcsra a magyar sport bronzos lánya

Imád főzni, és bár szerényen azt mondja, hogy a konyhában nem verhetetlen, a múlt héten a prágai cselgáncs Európa-bajnokságon a női 57 kg-os súlycsoportban annak bizonyult Karakas Hedvig. A Budapesti Honvéd versenyzője a magyar dzsúdósport 18. Eb-aranyát szerezte, és ezzel ki is lépett a „bronzos lány” szerepéből.

Prága, 2020. november 19. Karakas Hedvig ünnepel, miután legyõzte portugál Telma Monteirót a nõk 57 kg-os súlycsoportjának döntõjében a prágai cselgáncs Európa-bajnokságon 2020. november 19-én. MTI/EPA/Martin Divisek Fotó: Martin Divisek Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

– Nem olyan sokkal az Európa-bajnokság előtt láthattuk a Nemzeti Sport Online új sorozatában, a Bajnokok reggelije főzőműsorban, és azt is láttuk, hogy ínycsiklandozó a parmezános, mandulás csirkéje. Az Eb-felkészülésbe belefér egy ilyen kitérő?

– A felvétel azért korábban, körülbelül két hónappal ezelőtt készült. Igen, vannak olyan dolgok, amelyek beleférnek, szerintem az ilyesmi egyéntől függ. Nem vállalok el minden felkérést, főleg, ha egyszerre sok jön. Ha mindenre igent mondanék, az már nagyon elterelné a figyelmemet, és az sem volna szerencsés, ha ezek a pihenés rovására mennének. Ugyanakkor jól tud jönni, ha időnként valami kizökkent abból a világból, amiben jószerivel nincs más, csak a napi két edzés. Főzni pedig imádok, és mondhatjuk, hogy ez is dzsúdóséletem része. Szigorú diétán vagyok, és én magam készítem el az ételeimet. Étterembe ritkán járok, mert szeretem tudni, mit eszem, és fontosnak tartom, hogy amit elfogyasztok, az jó minőségű alapanyagokból készüljön. Azért is szeretek főzni, mert tökéletesen kikapcsol, még senki sem panaszkodott a főztömre. Azt azért nem gondolom, hogy a konyhában verhetetlen vagyok, még szívesen képezném magam akár egy főzőiskolában is. Ha majd abbahagyom a dzsúdót, lehet, hogy sort is kerítek rá.

– Említette a szigorú diétáját. Az Európa-bajnokság megnyerése után azért most egy kis „bűnözést” megengedhet magának?

– Annak hétfőtől vége van. Ha két-három napot bűnözök, akkor azt még tolerálja a szervezetem. Ha viszont egy hétre elengedném magam, a bűnözés mértékétől függően akár egy hónapos munkába is beletelne ledolgozni a fölösleget.

Karakas Hedvig a prágai Eb-döntőben rárepült a portugál Telma Monteiróra
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

– A versenyeken tüzetesen megnézi a sorsolását?

– Mostanában megnézem, hogy ki az első ellenfelem, de persze látom az egész ágat. Ezzel azonban különösebben nem foglalkozom. A verseny napján az általános bemelegítésnél átbeszéljük, hogy az első ellenféllel szemben mire kell készülnöm, aztán ez így megy tovább a nap folyamán.

– Azért kérdeztem, mert a jó világranglistás, tizedik helyének köszönhetően az Eb-n hiába volt a negyedik kiemelt, láthatta, hogy a nyolc között kifogta a címvédő orosz versenyzőt, akitől az eddigi két meccsükön kikapott. S ez így egyáltalán nem volt jó sorsolás.

– A nagy versenyeken a nyolc között már nincs könnyű ellenfél; bármikor összekerülhetek olyasvalakivel, akinek van egy kiemelkedő eredménye. Kétségkívül lehetett volna jobb, de rosszabb is az ágam. Olyat viszont előre soha nem szabad mondani, hogy na, ez egy jó sorsolás, csak utólag, ha már végigment rajta az ember. Most már mondhatom, hogy ezen a csütörtöki napon nem nagyon kaphattam volna olyan sorsolást, amit nem tudtam volna megoldani. Egy másik napon viszont lehet, hogy már az első akadályon elbukom.

– Most nagyon nagy napja volt, hiszen a döntőben a súlycsoport legendáját, a portugál Telma Monteirót verte meg, akinek az olimpiákról, világ- és Európa-bajnokságokról addig már tizenkilenc érme volt. S akit a korábbi nyolc meccsükön csak egyszer tudott legyőzni. Most hogyan sikerült?

– Hát, nem a statisztika járt a fejemben, és az, hogy vajon mennyi esélyem van. De még arra sem gondoltam, hogy hú, most akár Európa-bajnok is lehetek. Egyszerűen csak mentem tovább azon az úton, amit reggel az első meccsemen elkaptam. A nap folyamán végig éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok, és képes vagyok megoldani az utolsó feladatot is.

A boldogság első pillanatai
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

– A döntő előtt volt két Eb-bronza, egy vb-bronza, az Európai Játékokról – ami az Eb-vel ért fel – egy ezüstje, a különféle World Tour-versenyekről pedig van két aranya, öt ezüstje és tizenkilenc bronzérme. Meglehet, utóbbival csúcstartó a jelenlegi mezőnyben. Azt mondta, hogy már elkönyvelték „bronzos lánynak”.

– Már én is annak tartottam magam, mert hiába éreztem sokszor, hogy most aztán bennem van a döntő és az arany is, a legtöbbször – idézőjelesen – csak a bronz jött össze. Ezen a szinten, ahol vagyok, már nüanszok döntenek két versenyző között, és éveken át gyötrődtem azon, vajon mit rontok el, ami miatt nálam elmaradnak az igazi nagy sikerek. Többnyire mindig elcsúsztam valamin, vagy egy sérülés tett keresztbe, és egyre görcsösebbé váltam amiatt, hogy képtelen vagyok átlépni a határaimat.

Ám a kitartásomnak végül már tavaly meglett az eredménye, amikor megnyertem a taskenti Grand Prix-t. Ez áttört nálam egy gátat, magabiztosságot adott, alapvetően ez kellett ahhoz, hogy most az Európa-bajnokságon olyan mentális állapotban legyek, ami végül az aranyérmet eredményezte.

Köszönettel tartozom mindenkinek, aki mellettem állt – a Budapesti Honvéd, a Magyar Judo Szövetség, a támogatóim, a Magyar Honvédség –, és segített abban, hogy ezen az úton végig tudjak menni; de persze azét ennek az útnak még nincs vége.

– Ejtsünk szót arról is, hogy ezt az Eb-aranyat egy különös időszakban szerezte. Hogyan viseli a járványhelyzetet?

– Nehéz időszakot élünk, ami mindenkinek más miatt nehéz. Nekünk sportolóknak azért, mert nem tudjuk azt csinálni, ami a munkánk, csak két versenyünk volt, és idén már nem is lesz több. Valamilyen szinten azonban jól kezelem a helyzetet. Nem úgy álltam hozzá, hogy majd akkor kezdem el a munkát, ha lesznek versenyek. Hanem úgy, ha eldől, hogy valóban lesznek, akkor én már olyan állapotban legyek, ami sokakkal szemben előnyt jelent.

– Az olimpia elhalasztása sem törte meg?

– Amikor kimondták a halasztást, annak már örültem, mert sokáig lebegtették, hogy mi lesz, és a bizonytalanság volt a legrosszabb. Így viszont már tudtunk újratervezni. Amiatt persze rosszul érint a halasztás, hogy sportolóként harmincévesen már nem tartozom a fiatalok közé. De inkább a pozitívumokat nézem. Éveken keresztül jártam a világot, versenyekre, edzőtáborokba utaztam, sokszor hosszú időre Japánba, repülőterek és szállodák között mozogtam folyamatosan. Most jó volt kicsit lenyugodni, itthon jutott idő mindenre, és végre egy olyan alapozással egybekötött, problémamentes felkészülést tudtam végigcsinálni, ami megadta az alapot ahhoz, hogy most Európa-bajnoknak mondhatom magam.

A sok bronzérem után kézben a nagyon megérdemelt Eb-arany
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

– Egy félmondattal azért utalt arra, hogy még nem ért az út végére. Jelen helyzet szerint a hetedik kiemelt lenne az olimpián. Számolgat, hogy Tokióban milyen ágat kaphat?

– Nem igazán. Ha a versenynapomon nagyon jó formában és mentális állapotban leszek, és bejön a szerencsefaktor is, mert azért erre is szükség van, akkor úgyis bármi megtörténhet. Ha viszont porszem kerül a gépezetbe, akkor hiába mérem magam olyan ellenfelekhez, akiket egyébként könnyebben le tudnék győzni. Az olimpián nem az a célom, hogy ötödik vagy hetedik legyek, hanem az érem, ezért úgy kell majd odaállnom, hogy bárkit képes vagyok legyőzni.