Ronaldo brazil meze helyett a magyart tette el az olimpiáról

A Kremltől tizenöt percre, romos házak és kóbor kutyák között élt Moszkvában a 14-szeres válogatott kapus. Sáfár Szabolcs nem őriz szép emlékeket Oroszországról, érthető, hogy nem ott telepedett le. És nem is Skóciában, pedig lehetett volna a Celtic labdarúgója. Glasgow-ban egy hotelben lakott Henrik Larssonnal, de végül Ausztria lett a második otthona. Erről, az 1996-os olimpiáról és Ronaldóról, valamint a Jugoszlávia elleni 7-1-ről és a felelősségről is beszélgettünk a 46 éves – immáron – kapusedzővel.

– És rájött?

– Olvastam Détári Lajos nyilatkozatát, hogy az 1986-os vb előtt azt várták tőlük az emberek, vigyék véghez azt, ami Puskáséknak nem sikerült. Hasonló hurráoptimizmus uralkodott 1997-ben is, miután elértünk egy kis sikert a selejtezőkön. A jugoszláv válogatott bombaerős volt, mi mégis úgy mentünk ki a pályára, hogy hazai pályán nagyobb előnyt kell kiharcolunk.

Nyíltabban játszottunk, mint kellett volna, és amikor egy ilyen meccs elején egymás után kapod a gólokat, annak sokkoló hatása van. Megbénultunk, félidőig ötöt kaptunk, és némán, lehajtott fejjel ültünk az öltözőben.

Ha tapasztaltabb, talán nem 7-1 lett volna a vége

– Csalódott valakiben?

– A saját felelősségem foglalkoztatott, nem a másoké. Huszonhárom éves voltam, és nem álltam készen, hogy egy ilyen szintű csapat ellen a válogatott segítségére tudjak lenni. Ha tapasztaltabb vagyok, talán nem 7-1 lett volna a vége. Egy fiatalabb kapus könnyebben összezuhan a gyorsan bekapott góloktól, amelyek között voltak elkerülhetők is. Érettebben nem sokkolt volna annyira a szituáció.

– A visszavágón már Babos Gábor védett, ön el sem utazott Jugoszláviába, ahol 5-0-s vereséget szenvedtünk. Hol nézte a mérkőzést?

– Sehol, mert visszatértem a klubomhoz Salzburgba, és Ausztriában nem közvetítette a tévé. Nem voltam a legjobb lelkiállapotban, és egyébként is érthető volt, hogy nem az a kapus védett, aki előtte hét gólt kapott. Egy sportolónak a rossz eredmények következményeit is vállalnia kell.

Magyarország–Jugoszlávia 1-7

– Ezután sokáig az egyik legjobb kapus volt Ausztriában, de a válogatottban mellőzték. Érezte azt, hogy a Jugoszlávia elleni hét gól miatt megbélyegezték?

– Igen is meg nem is. Természetes, ha egy ilyen komoly vereség befolyásolja a jövőt. Másrészt pont azokban az években került Németországba Király Gábor és Szűcs Lajos, Babos Gábor pedig Hollandiába, szóval tudtak kihez nyúlni a szövetségi kapitányok. Annak örülök, hogy nem a Jugoszlávia elleni maradt az utolsó élményem a válogatottal, mert Bicskei Bertalan még behívott a keretbe, például az Olaszország elleni 2-2-re végződött vb-selejtezőn is ott ültem a kispadon.

– Mi kellett volna ahhoz, hogy a 7-1 ellenére többször legyen válogatott tizennégynél?

– Talán az, ha Ausztriából továbblépek egy erősebb bajnokságba. Erre akkor volt esélyem, amikor a Mönchengladbach akart leigazolni. A Salzburggal már mindenben megegyeztek, de Ausztriában korábban kezdődött a bajnokság, és az első fordulóban egy tizenegyes kivédése közben kifordult a vállam. Fél évig sérült voltam, ami miatt meghiúsult a németországi szerződés.

Kitették volna a lakásból, volt ok a félelemre

– Később Oroszországba került, de fél év után távozott a Szpartak Moszkvától. Mi volt a baj?

– Könnyebb lenne arra válaszolni, mi nem volt az… Hónapokig tartoztak a fizetésemmel, de ez csak az egyik probléma volt. Elvileg jó helyen laktunk Moszkvában, gyalog negyedórára volt a Kreml, de még ott is mérhetetlen szegénység vett körül minket.

Az utcánkban romos házak álltak, kóbor kutyák futkároztak, egy utcával arrébb pedig a legszörnyűbb állapotok uralkodtak. Döbbenetes volt látni a luxust és a nyomort egymás szomszédságában.

– Egy edzőváltás után hamar kikerült a csapatból. A klub ezután hogyan viszonyult önhöz?

– Megpróbáltak ellehetetleníteni. A szerződésemben az volt, hogy autót és sofőrt biztosítanak, ami Magyarországról nézve úri dolognak tűnhet, de Moszkvában a közlekedés katasztrofális, aki nem ott nőtt fel, annak nem ajánlatos a volán mögé ülni. Miután már nem játszottam, hiába vártuk a sofőrt, a lakásból is megpróbáltak kitenni. Nem hagytam magam, de néha azt éreztem, jobb félni. Hallottam történeteket, hogyan fenyegettek meg arrafelé játékosokat. Idáig szerencsére nem jutottunk el, mert elhagytam az országot, közös megegyezéssel szerződést bontottunk.

– Más országban nem próbálkozott?

– Mielőtt Ausztriába szerződtem, 1997-ben voltam próbajátékon az Evertonnál és a Celticnél. Skóciában egy hotelben laktam Henrik Larssonnal, aki akkor igazolt Glasgow-ba, Liverpoolban pedig ugyanígy Slaven Bilićcel, aki az Evertonhoz került. Vele jól kijöttem, mert beszélt németül, megesett, hogy ő vitt edzésre. Óriási lehetőség lett volna mindkét klub, de Magyarország akkor még nem volt az Európai Unió tagja, emiatt Nagy-Britanniában csak nehezen tudtak Kelet-Európából igazolni.

A Vasas eredményeivel mindig képben van

– Jelenleg az osztrák másodosztályú Innsbruck kapusedzője. Ebben a pozícióban eljuthat egy topligába?

– A család Bécsben maradt, a fiam még gimnáziumba jár, az országváltás csak akkor jöhet szóba, ha a gyerekeknek már kevesebb szükségük lesz ránk. Sok múlik a kapcsolatokon, lesz-e olyan edző, aki számít a munkámra. Elviekben van erre esélyem, hiszen több osztrák is van, akit jól ismerek és Ausztrián kívül bizonyított. Például a Frankfurt edzője, Adi Hütter a csapattársam volt. De ez még a jövő zenéje, és sok múlik a teljesítményemen.

– Egyet még áruljon el! 1997-ben elhagyta a Vasast, milyen most a kapcsolata a nevelőklubjával?

– A szünetekben szívesen megyünk haza, a gyerekek is kötődnek Magyarországhoz, hiába születtek mindketten Ausztriában. A Vasas eredményeit mindig megnézem. Tavalyelőtt ott voltam a stadionavatón, legutóbb pedig augusztusban látogattam ki egy bajnokira, amikor éppen otthon voltunk. Személyes ismeretségem nem sok maradt a klubon belül, de a régi csapattársakkal tartom a kapcsolatot.

Ahogy kívülről látom, helye lenne a Vasasnak az NB I-ben, és ha tudja tartani az ősz végi jó formáját, leszámítva az utolsó fordulót, akkor sikerülhet a feljutás.